Tanévnyitó Csíkdánfalván

Tanévnyitó szentmisével kezdődött hétfőn az iskola Csíkdánfalván. A templom zsúfolásig megtelt lelkes diákokkal, szülőkkel, tanárokkal, elöljárókkal. Az ünnepélyes megnyitó az iskola udvarán folytatódott, majd a tanítók, tanárok kíséretében a diákok elfoglalhatták osztályaikat.

Létai Tibor

2012. szeptember 17., 16:042012. szeptember 17., 16:04

2012. szeptember 17., 16:422012. szeptember 17., 16:42


„Iskolakezdéskor a tanárok, tanítók, nevelők a templomba hozzák a diákokat, akik számára egy felelősségteljes, komoly munka kezdődik el a tanulással, ezért elengedhetetlen Isten áldása, mert a székely ember mindig tudta, hogy az emberé a munka és az Istené az áldás” – hangzott Bara Ferenc plébános beszéde. Ugyanakkor nyomatékosította, hogy az Isten azokat segíti, akik rendszeresen jelen vannak és odafigyelnek az órákon, feladataikat otthon megoldják, megtanulják és figyelnek egymásra. „Az okos ember házát sziklára építi” – figyelmeztetett a plébános.  

A tanévnyitó ünnepség a szentmisét követően a dánfalvi Petőfi Sándor iskolaközpont udvarán folytatódott, ahol Kajtár Csaba igazgató köszöntötte a tanulókat, külön kiemelve a szüleik kíséretében, nagy izgalomban lévő első osztályos kisdiákokat, mondván, az iskolakezdéssel számukra egy új és izgalmas világ tárul fel. „A felfedezés öröme egy életen keresztül kísérjen el benneteket és váltsátok valóra mindazt, amit szüleitek elvárnak tőletek. Legyen fontos számotokra a tudás” – üzente a legkisebbeknek a tanintézet vezetője. Hangsúlyozta: a tanárok, pedagógusok mindent megtesznek, hogy diákjaikat kellő módon felkészítsék, hogy az iskola minél több tanulója kiemelkedő eredményeket érjen el, de mindehhez a diákok és szülők részéről bizalom és segítség is szükségeltetik.
    
Dánfalva polgármestere, Böjte Csongor felszólalásában jókívánságait fejezte ki a jelenlévőknek, majd átadta a szót Aurel Toma rendőrparancsnoknak, akinek a biztonságról szóló románul elhangzott rövid beszédét Kajtár Csaba igazgató tolmácsolta.

Az ünnepi beszédeket követően a diákok tanítóik és osztályfőnökeik kíséretében elfoglalták a számukra kijelölt osztálytermeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés