
Fotó: Kristó Róbert
Az elmúlt esztendőkben a Föld napjához időzítették, ezúttal több hétvégére és szakaszra szeretnék felosztani az Olt folyó megtakarítását Balánbányától Tusnádfürdőig. Április 1-től zajlik a szemétgyűjtés, a szervezők több önkéntest várnak.
2016. március 18., 13:342016. március 18., 13:34
2016. március 18., 13:362016. március 18., 13:36
Évek óta folyamatosan azzal szembesülnek az Olt folyónak és partjának megtakarítását felvállalók, hogy mind több szemetet hordanak oda ismeretlenek, pedig a szemételszállítás a környék valamennyi településén biztosított. Ugyanakkor az is szokásossá vált, hogy többnyire diákok gyűjtik össze a nagy mennyiségű hulladékot, miközben valószínűsíthető, hogy nem tőlük származik az. „Azt szeretnénk, ha nem lenne szükség ilyen akciókra, ha elhagynák az emberek ezt a rossz szokást, hogy a folyóhoz hordják a hulladékot” – hangsúlyozza Voloncs Csaba, az Apemin Tusnad Rt. környezetvédelmi felelőse, aki 2008 óta koordinálja a civilek, illetve a vízügy szervezésében a Föld napja (április 22.) apropóján megszervezett Olt-takarítást.
Aktívabb részvételt remélnek
Eddig főként az iskolák és az önkormányzatok segítették a hulladékgyűjtési akciót, most viszont a szervezők szeretnének aktívabb részvételt a különböző kereskedelmi társaságok, illetve magánszemélyek részéről, továbbá a szakhatóságok részéről utólagos ellenőrzéseket, hogy lehetőleg a jövőben már kevesebb szemetet láthassunk a folyó környékén. Az önkormányzatok többnyire a szemét elszállítását vállalták traktorral a nehezen megközelíthető helyszínekről, majd a szakcégek ingyenesen vitték tovább azt a szemétlerakóhoz. „Nem örülök, amikor egy-egy ilyen akció végén kiderül, hogy ismét milyen rengeteg szemetet gyűjtöttünk össze, mert ez azt jelenti: annyival többet is termelünk. Nyilvánvaló, hogy nem csak magánszemélyek hordják a folyóhoz a szemetet, hiszen nagy mennyiségű építkezési törmeléktől ipari, illetve elektronikus hulladékig, sok mindent találtunk, elpusztult állatok tetemét is. Persze, van pet-palack is, de nem ez jelenti a legnagyobb arányt” – mondta Voloncs.
Balánbányán kezdenek
Április 1-jén Balánbányán takarítanának az önkéntesek, aztán sorra következnek a felcsíki, illetve alcsíki falvak. Az egyeztetések még zajlanak, várják a támogatók jelentkezését, ami ezúttal főként fizikai munkát jelentene. Csíkszeredában április 22-re szeretnék időzíteni az akciót, itt bevált gyakorlat, hogy autóbuszokkal szállítják a folyóhoz a jelentkezőket, és több szakaszban zajlik a takarítás. Május végén-június elején zárulna a tulajdonképpeni szemétgyűjtés, és Voloncstól megtudtuk, ezt követően az iskolákban beszámolna az eredményekről, felhívva a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!