Informatikai ismeretek időseknek

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Idősek informatikai nevelését segíti a Felcsík Kistérségi Társulás által indított program. A foglalkozások révén eddig öt felcsíki település hetven idős lakosa ismerkedett meg a számítógép, az internet használatával, további négy településen pedig tervezik a tanfolyamok elindítását.

Szabó Kamilla-Mária

2014. február 10., 18:172014. február 10., 18:17

2014. február 10., 18:252014. február 10., 18:25

A kistérségi társulás hosszú távú céljai között szerepel annak elősegítése, hogy az idősek és fiatalok több időt töltsenek együtt. Ennek érdekében kezdeményezte, hogy a helyi önkormányzatokkal közösen indítsanak egy-egy olyan délutáni programot, amelyen informatikai alapismereteket sajátíthatnak el az idősek. „Első ízben úgy gondoltuk, hogy a fiatalok tanítanák az időseket, és nem lennének oktatók. Ezt viszont nem sikerült most kivitelezni, de tervezzük a program ilyen jellegű folytatását is” – tudtuk meg Süket Zsombortól. A Felcsík Kistérségi Társulás menedzsere hozzátette, jelenleg számítógéphez, internethez értő felnőttek segítenek az idősebbeknek az alapismeretek elsajátításában.

Öt település, hetven idős

Már öt településen – Csíkszentdomokoson, Csíkszenttamáson, Csíkkarcfalván, Dánfalván és Madéfalván – lezajlottak az egyhetes programok, többnyire olyan idősek részvételével, akiknek első lépésben a számítógép elindítását kellett megtanítani. Falvanként 10-16 személy vett részt az oktatásokon, akik megegyezés alapján, heti öt-hat alkalommal találkoztak. Ilyenkor megtanulhatták az interneten való böngészést, az elektronikus levelek küldését, szerkesztését, igény szerint pedig a Skype, Facebook használatát is.

Pozitív visszajelzések

Ezt követően még négy település – Csíkrákos, Csíkcsicsó, Csíkmadaras és Balánbánya – idősei élhetnek az ingyenes tanulási lehetőséggel – nyilatkozta Süket. Hozzátette, a társulás munkatársai szeretnék, hogy még a tavasz beállta előtt befejeződjön a program. Az eddigi visszajelzések pozitívak, az idősek elégedettek voltak a tanultakkal, sőt kifejtették, hogy akár fizettek volna is egy ilyen jellegű képzésért – összegezte a menedzser. 

Madarason még jelentkezhetnek

Csíkmadarason jövő héten indítanák az időseknek szóló egyhetes programot, amelyre eddig tizenhárman jelentkeztek. Még várják a további jelentkezőket is, mivel az önkormányzat szeretné, ha legalább húsz személlyel kezdhetnék a foglalkozásokat – fejtette ki Péter Dávid. Az alpolgármester elmondta, főként azoknak az idősebb szülőknek, nagyszülőknek szánják ezt a lehetőséget, akik nem tudják használni a számítógépet, és külföldön élő vagy más városokban tanuló gyerekeik, unokáik vannak. Az önkormányzat elképzelése szerint a helyi iskola informatikatermében található tizenkét számítógépet használnák a tanulni akarók. Délután öt órától kezdődnének a kétórás foglalkozások.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés