Ifjúságot összekovácsoló közös sütés

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Közel száz kürtöskalácsot sütöttek a harmadik alkalommal megszervezett kürtöskalácssütő-verseny résztvevői szombaton a csíkdánfalvi Dugás-borvízfürdőnél.

Péter Beáta

2016. július 17., 17:152016. július 17., 17:15

2016. július 17., 17:202016. július 17., 17:20

A benevezett hat csapat sátrainál nagy volt a vidámság. „A tavalyelőtt idősebbekkel jöttünk, most teljesen magunkra készítettünk kürtöskalácsokat. Egész jól sikerültek, dióval, kókusszal ízesítettük” – mutatott rá Erős-Fodor Katalin, a vacsárcsi csapat egyik tagja.

Hagyományteremtő szándékkal szervezte meg 2014-ben az első kürtöskalács fesztivált a csíkdánfalvi ifjúsági szervezet, a tervek szerint jövőre már többnaposra bővülne. „A rendezvényt átvenné a helyi önkormányzat, és a falunapokkal egybekötve két-három napos lenne. Azt vettük észre, hogy számítanak a fiatalok rá, hogy nyáron lesz fesztivál. Most mielőtt a meghívókat szétküldtük, már jelezték a csapatok, hogy jönnének” – tudtuk meg Balázs Éva főszervezőtől, a dánfalvi ifjúsági szervezet elnökétől.

Az eredményhirdetéskor a Csíkvacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület kapta a legbuzgóbb csapat díját, a Csíkkarcfalvi Ifjúsági Szervezet kürtöskalácsa lett a legízletesebb, Csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesületé a legkülönlegesebb, a Madarasi Ifjúsági Szervezeté a legomlósabb, Csíkszenttamási Ifjúság a Közösségért Egyesület volt a legkreatívabb – ők fagylalttal tálalták –, a vándorkupát a Csíkszentdomokosi Ifjúsági és Sport Egyesület tagjai kapták, a zsűri szerint ezúttal ők készítették a legfinomabb kürtöskalácsot.

„Vajat tettünk bele, azért lett ilyen finom. Nagyszülőktől kérdeztük meg, hogy mi az, ami a legjobbá tudja tenni a kürtöskalácsot. Mindenki a vajra esküdött. Mi is tanulunk ebből és fejlődünk ezáltal, és nagyon jó a napot itt eltölteni” – véli Boros Ágota, a domokosi csapat tagja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés