Honismereti pályázat meghosszabbított határidővel

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Meghosszabbították az Erdély diákszemmel című pályázat leadásának határidejét, a három kategóriájú kiírásra június 30-ig várja a pályamunkákat a szervező Élő Erdély Egyesület.

2014. június 18., 15:102014. június 18., 15:10

Az erdélyi települések kulturális, történelmi, természeti, gazdasági értékeinek, sajátosságainak bemutatása céljával honismereti pályázatot hirdet diákoknak és felsőoktatási intézmények hallgatóinak az Élő Erdély Egyesület. Az elemi és általános iskolások rajzzal, a kilenc-tizenkettedikesek esszével, az egyetemisták, főiskolások, mesterképzősök tanulmánypályázattal nevezhetnek a kiírásra.

„Mutasd be azt az erdélyi települést, ahol születtél vagy ahol élsz! Mutasd meg, amit te szeretsz benne, ami érdekes, egyedi, amire a település lakói büszkék, amiért jó ott élni! Igyekezz úgy bemutatni a településed, hogy másnak is kedve támadjon meglátogatni!” – olvashatók a tartalomra vonatkozó elvárások a felhívásban.

A pályázaton való részvétel ingyenes. A jelentkezők csak saját munkával, az életkoruknak megfelelő kategóriában pályázhatnak, egyetlen munkával. A pályázaton való részvételhez regisztráció szükséges, amit interneten, postai úton vagy telefonon lehet megtenni a módosított határidő szerint legkésőbb 2014. június 30-ig. A pályázat részletes tájékoztatója a www.eloerdely.ro/diakszemmel honlapon található, illetve a 0740-633 423-as telefonszámon is igényelhető információ.

Eddig közel 150 diák jelentkezett a pályázatra Erdély különböző pontjairól, akik 76 különböző települést készülnek bemutatni rajzban, esszében, tanulmányban. A pályamunkák beküldésének határideje augusztus 31., ezt követi majd a szakmai zsűrizés és a közönségszavazás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Útlezárás és forgalomterelés a Gyilkostó sugárúton

Elkezdték a vízhálózat-bővítést Gyergyószentmiklóson a Gyilkostó sugárúton, amelyet később úthelyreállítási és aszfaltozási munkák követnek. A beruházás első szakaszában a Vár utca és a Kőrisfa utca között kell útlezárásra számítani.

Útlezárás és forgalomterelés a Gyilkostó sugárúton
2025. május 02., péntek

Segítsünk együtt a ritka betegséggel küzdő Ilonának

Sokan ismerik és szeretik a gyergyószentmiklósi Molnár családot, ismertebb nevükön Kónuszékat, akik most minden szülő legnagyobb rémálmával néznek szembe: gyermekük súlyos betegséggel küzd. Sokan megmozdultak, hogy segítsék őket.

Segítsünk együtt a ritka betegséggel küzdő Ilonának
2025. április 30., szerda

Eloltották a bozóttüzet Marosfőn – frissítve

Nagyjából egyhektáros területen ég a száraz aljnövényzet a Vaslábhoz tartozó Marosfőn, és fennáll a veszélye, hogy a tűz továbbterjed a szomszédos erdőre is – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.

Eloltották a bozóttüzet Marosfőn – frissítve
2025. április 30., szerda

Majálisra várják a gyergyószentmiklósiakat

Majálist szerveznek Gyergyószentmiklóson a Megyei Ifinapok programsorozat részeként május 2-án. A rendezvényen különböző tevékenységek, játékok és finom ennivalók várják az érdeklődőket.

Majálisra várják a gyergyószentmiklósiakat
2025. április 29., kedd

Vezetőcsere és felszámolás előtt a Monturist – Gyergyószentmiklós visszaszerezné a Gyilkos-tó körüli területeket

Rendkívüli ülést tartott Gyergyószentmiklós képviselő-testülete kedden. Az egyik legfontosabb napirendi pont a Monturist cég közgyűlésének összehívása volt, azzal a céllal, hogy visszavonják az ügyvezető megbízatását, és új cégvezetőt nevezzenek ki.

Vezetőcsere és felszámolás előtt a Monturist – Gyergyószentmiklós visszaszerezné a Gyilkos-tó körüli területeket
2025. április 28., hétfő

Újra dolgoznak a gyergyószentmiklósi vízhálózat bővítésén

A Gyilkostó út külső szakasza mellett elkezdték a vezetékek lefektetését, folytatódik a gyergyószentmiklósi ivóvízhálózat több éve zajló modernizálása. Egyelőre egy mellékutcában dolgoznak a gépek, de napokon belül a forgalmas főút is sorra kerül.

Újra dolgoznak a gyergyószentmiklósi vízhálózat bővítésén
2025. április 27., vasárnap

Takarmánydarálóban lelte halálát egy orotvai férfi

Egy működősben levő mezőgazdasági gépbe szorult és életét vesztette egy férfi vasárnap délután Orotván.

Takarmánydarálóban lelte halálát egy orotvai férfi
2025. április 27., vasárnap

640 kilométeres jótékonysági futás Egerből Gyergyószentmiklósra

Jótékonysági futásra indul júliusban Sebestyén Tímea. A Magyarországon élő, de székely gyökereire büszke futónő Egerből egészen Gyergyószentmiklósig fut majd, és a Szent Anna Gyermekotthon támogatásához gyűjt adományokat.

640 kilométeres jótékonysági futás Egerből Gyergyószentmiklósra
2025. április 25., péntek

Elkezdik az autópálya-építés miatt sürgetővé vált parcellázási folyamatot Gyergyóalfaluban

Elérhető közelségbe került a Gyergyószéket átszelő autópálya építése, ez pedig nehéz és összetett feladat elé állítja a gyergyóalfalvi önkormányzatot. El kell készíteni a sztráda nyomvonalán a parcellázási tervet, tisztázni kell a tulajdonviszonyokat.

Elkezdik az autópálya-építés miatt sürgetővé vált parcellázási folyamatot Gyergyóalfaluban
2025. április 25., péntek

Hálaadó szentmise és nyílt nap a fogyatékkal élőkkel

A jubileumi év jegyében a fogyatékkal élőkre irányítja a figyelmet a Gyulafehérvári Caritas. Április 29-én, kedden minden érdeklődőt várnak a 11 órakor kezdődő hálaadó szentmisére a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templomban.

Hálaadó szentmise és nyílt nap a fogyatékkal élőkkel