Hatszázezer lejjel tartoznak az ANL-lakások bérlői

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nem egyszerű kezelni az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített tömbházak lakóinak tartozásait Csíkszeredában. Bár több személyt már kilakoltattak emiatt, és az adósokat a szolgáltatások megszüntetésével fenyegetik, a tartozások behajtását az is nehezíti, hogy vannak közülük, akik bejelentés nélkül ismeretlen helyre költöznek el.

Kovács Attila

2016. április 15., 10:422016. április 15., 10:42

A helyi önkormányzat tulajdonában levő ANL-társasházak lakóinak egy része nem boldogul a szükséges kiadásokkal, sokan évek óta halmozzák a tartozásokat, amelyek a ki nem fizetett közös költségekből, illetve lakbérekből állnak össze, előbbieket jelentős összegű késedelmi kamat is terheli. A Pacsirta sétányi tömbházakban több lakás fűtés, meleg és hideg víz nélkül maradt már, de nemcsak ők, hanem a Nagyrét utcai társasházakban lakók is megduplázták közműtartozásaikat két és fél év alatt. A lakók kevéssel több mint húsz százalékát perli az adósságok miatt a polgármesteri hivatal.

Az ANL-tömbházak ügykezelését a polgármesteri hivatal megbízásából a távhőszolgáltató Goscom Rt. végzi, amely időnként a tartozások behajtása érdekében a fűtés-, és melegvíz-szolgáltatás megvonásához folyamodik. A Pacsirta sétányon, ahol 72 ilyen lakás van, ez egyszerűbb, mivel a vízszintes elosztásnak köszönhetően minden lakás külön leválasztható a fűtés- és vízhálózatról. „Múlt héten küldtünk egy fizetési felszólítást nyolc lakó számára, akiknél, ha nem fizetnek, minden szolgáltatást megszüntetünk” – tájékoztatott Bíró Hajnalka. A Goscom Rt. szóvivője szerint most lakásonként 2700-tól 10 500 lejig terjedő összegekről van szó, ez tartalmazza a késedelmi kamatokat is. A közös költségekből származó adósság összértéke a 72 lakás esetében kevéssel meghaladja a 71 ezer lejt, ez az összeg a késedelmi kamatokkal együtt viszont közel 196 ezer lejre rúg, ami majdnem duplája a két és fél évvel ezelőtti összegnek.

A Nagyrét utcai 80 ANL-lakás bérlői esetében a februári adatok alapján kamatokkal együtt 157 ezer lejt meghaladó adósság halmozódott fel csak közös költségekből, két és fél évvel ezelőtt még csak az összeg felét jegyezték. A négy lépcsőház mindegyikében 3–4, illetve 6–7 olyan lakó van, akik a tartozások nagy többségét felhalmozták – derül ki az adatokból. Itt a szolgáltatások megszüntetése csak lépcsőházanként lehetséges, és az április elején kiküldött fizetési felszólításnak volt hatása – tudtuk meg a szóvivőtől, mert a hátralék egy részét törlesztették a lakók. „Sok problémát okoz, hogy a lakók anélkül, hogy bárkit értesítenének, elköltöznek, akár külföldre is, így tőlük a pénzt nagyon nehéz behajtani” – ismertette Bíró Hajnalka.

A Pacsirta sétányon levő társasházakban egy kétszobás bérlakás esetében az egyhavi lakbér összege meghaladja a 300 lejt, ehhez még jön a közös költség, amely márciusra több mint 500 lejt jelent – tudtuk meg egy ottlakótól, aki szerint olyan, mintha lassan szociális otthonná válnának ezek a tömbházak, mert több olyan lakót, családot költöztetnek oda, akikről már lehet tudni, hogy nem fizetik a költségeket. „Tavaly lakoltattak ki egy családot, akik tíz év alatt nem fizettek semmit. Most is van olyan szomszéd, akinél a tartozások miatt megszüntették a fűtés-, meleg- és hidegvízszolgáltatást, viszont a közös vezetéken érkező földgázzal fűtöttek, megterhelve a szomszédok zsebét is” – említette. Azt is kifogásolja, hogy a lépcsőházak alagsorában felszerelt kazánok termosztátja már öt éve elromlott, ezért a fűtést a szolgáltató Goscom alkalmazottai indítják el, ők is állítják le a kazánokat minden alkalommal. A felszerelt tágulási tartályok viszonylag kicsik, a meleg víz hamar elfogy, és olyankor hideg víz jön meleg helyett.

Bíró Hajnalka kérdésünkre közölte, a Goscom a polgármesteri hivatallal kötött szerződés alapján látja el a Pacsirta sétány ANL-társasházainak gondnokságát, a kazánok karbantartását és üzemeltetését. Hozzátette, a termosztátok valóban nem működnek, ezeket a szolgáltató így vette át, ezért ők indítják el és állítják le a kazánokat. „Mivel a javítási és karbantartási költségek egyre nagyobbak, a Goscom javasolta a polgármesteri hivatalnak, hogy csatlakoztassák a tömbházakat a városi távhőrendszerhez, mert közel vannak a Tudor 3-as kazánházhoz. Ennek költségeit be is foglalták a beruházások közé” – mondta a szóvivő.

A polgármesteri hivatal által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint március 30-án a Pacsirta sétányon a lakbérhátralék teljes összege elérte a 88 690 lejt, amelyet 41 333 lej kamat is növel. A Nagyrét utcai ANL-tömbházak lakó 84 694 lej összegű lakbérrel tartoznak, ehhez még 33 257 lej kamat is hozzáadódik. Ha összeadjuk a közműtartozások és a lakbérhátralékok összegét a kamatokkal együtt, az állam által épített és az önkormányzat tulajdonában levő lakások bérlőinek teljes adóssága kevéssel meghaladja a 600 ezer lejt. A törvény szerint háromhavi lakbérfizetés elmaradása után a lakások bérlőit fel kell szólítani, és bírósági úton kötelezni a tartozások kiegyenlítésére. „Felszólítás után pert indítunk, majd a végleges bírósági végzéssel végrehajtóhoz fordulunk” – magyarázta a tartozások behajtásának módozatát Antal Attila alpolgármester. Az adósságokat behajtani viszont nem mindig sikerül: a bérlők ígérik hogy fizetnek, ezt egy vállalásban le is írják, majd külföldre mennek dolgozni, és úgy próbálják kifizetni a lemaradást, nem mindig sikerrel – tudtuk meg. „Az adósság havonta kamatozik, a per lefolyása is több hónapba telik, és ezalatt is nő a hátralék. Volt olyan eset is, hogy elmentek külföldre, és mint utólag kiderült, a szomszédnál hagyták a lakáskulcsot, ilyen esetben nehéz adósságot felhajtani” – példálózott az alpolgármester.

Az adósságok fejében a lakást nem, csak az adós ingóságait, vagyontárgyait lehet lefoglalni, elárverezni. Mint Antal Attilától megtudtuk, jelenleg 14 per folyik az adósok ellen a Nagyrét utcában, 19 pedig a Pacsirta sétányon – ez a lakók több mint 20 százalékát jelenti. Azt is elmondta, tavaly egy családot lakoltattak ki a Pacsirta sétányról, ám az adósságuk megmaradt. Folyamatban van még három kilakoltatás a végrehajtó közreműködésével, szintén a Pacsirta sétányon levő lakásokból. A lakások odaítélésének kritériumai az elmúlt évek során nem változtak: kizáró jellegű feltétel a 35 év alatti korhatár, a csíkszeredai munkahely, a kérelmezőnek ugyanakkor nem lehet saját lakása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban

Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés