Hatszázezer lej beruházásokra

Idén hozzávetőlegesen hatszázezer lejt tud beruházásokra fordítani Kászonaltíz önkormányzata, ennek egyharmadát a megyei önkormányzat biztosítja. A szűkös költségvetés miatt több munkálatot is többévesre kellett tervezniük.

Szabó Kamilla-Mária

2014. április 07., 19:532014. április 07., 19:53

2014. április 07., 20:022014. április 07., 20:02

Habár idén a kászoni önkormányzat költségvetése is szűkös, próbálnak a lehető legokosabban gazdálkodni a rendelkezésükre álló összegből. Az utolsó negyedév kötelező kiadásai még nincsenek lefedve, plusz forrásokat keresnek a hiányosság pótlására, tudtuk meg András Zoltántól. Kászonaltíz polgármestere ugyanakkor hangsúlyozta, anyagi helyzetük nem lehet a közösség kárára, így minden, a hivatal hatáskörébe tartozó területet belefoglaltak a költségvetésükbe.

Teljesen felújítanák a kultúrotthont

Idén hozzálátnak a kászonújfalvi kultúrotthon több évesre tervezett felújítási munkálataihoz – számolt be az elöljáró. Hozzátette, ezt a beruházást Hargita Megye Tanácsa 75 ezer lejjel támogatja, a helyi önkormányzat saját befektetése mellett pedig további pályázati lehetőségeket is keres, hogy minél hamarabb kivitelezhessék. Sor kerül a mosdók kialakítására, a központi fűtés beszerelésére és kazánházépítésre is.

Segítség a megyei tanácstól

Teljes körű felújítást terveznek a feltízi iskola épületénél is, amelyet anyagilag szintén Hargita Megye Tanácsa támogat, megkönnyítve az idén kezdődő munkálatok kivitelezését. Emellett szintén a megyei tanács hozzájárulásával valósulhat meg a kászonújfalvi plébánia épületének felújítása, valamint az altízi egészségügyi központ nyílászáróinak kicserélése. Az előbbihez 75 ezer lejjel, az utóbbihoz pedig 14 ezer lejjel járul hozzá a megyei tanács – foglalta össze a községvezető.

Folytatásra váró beruházások

Uniós támogatás révén újítanának fel 14-16 km hosszú erdei utat, amelynek előfinanszírozása már tavaly elkezdődött. Amennyiben jóváhagyják az eddigi dokumentációt, elindíthatják a közbeszerzést is a kivitelezésre. A polgármester reményei szerint ez még idén megtörténik. Folytatnák a tavaly ősszel elkezdett jakabfalvi iskola átfogó felújítását is.

Helyi és megyei források

Az idei kászoni beruházásokra 600 ezer lejt fordít a megyei és a helyi tanács, ebből hozzávetőleg 400 ezer lejt a helyi önkormányzat, a fennmaradó 200 ezer lejt a megyei tanács biztosítja. András Zoltán hangsúlyozta, élni fognak pályázati lehetőségekkel is annak érdekében, hogy felgyorsíthassák a több évesre tervezett munkálatok megvalósítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés