Hat év után nagyjából kész a borzsovai út

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Mintegy hetvenkét hónap kivitelezési idő, a beruházás okozta sok fejfájás, részletekben érkező kormánypénzek, felhalmozott adósság és utólagos törlesztések – összefoglalva körülbelül ez lehet a története a csíkborzsovai két kilométeres községi út kiépítésének. A beruházás végére a napokban tettek pontot, azaz csak nagyjából, ugyanis az esővíz-elvezető árkok még nincsenek teljesen elkészítve.

Rédai Botond

2014. május 26., 16:412014. május 26., 16:41

2014. május 26., 16:482014. május 26., 16:48

„Nem tudom, ez okból lehet-e egyáltalán örülni, de úgy néz ki, hogy lassan a végére járunk” – fogalmazott a beruházással kapcsolatban Ferencz Tibor.

Hat éve fogtak hozzá

Szépvíz polgármestere felelevenítette: 2008-ban kormánypénzből fogtak neki a borzsovai két kilométeres községi út teljes felújításának. A több mint másfél millió lej értékű projektben útalapozás, aszfaltcsík lefektetése, illetve ennek mentén esővízárok kialakítása szerepelt. Ám mivel a központi pénzek nem a remélt ütemben érkeztek, a munkálatok is több szakaszban zajlottak. 2009 végéig például a kivitelező az útszakasz teljes hosszán elkészült az alappal, utólag azonban csupán az út egy-egy kisebb szakaszán végezte el a szükséges aszfaltozást, majd hosszabb ideig stagnált a beruházás.

Még mindig nincs kész

A községvezető elmondta, a megyei önkormányzattól négyszázezer lejt kaptak a munkálatok befejezésére. Ebből a pénzből a napokban sikerült a két kilométeres útszakasz alsó részét véglegesen leaszfaltozni a faluhatárig. Ezzel azonban még mindig nem sikerült pontot tenni a beruházás végére. Az elöljáró szerint ugyanis a vízelvezető árkok a teljes hossz mintegy felén vannak kiépítve. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a hátralevő munkálatok elvégzésére mikor kap pénzt a község.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés