Gál Sándor-szoboravató Csíkszentgyörgyön

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

Lehullott a lepel csütörtökön a csíkszentgyörgyi községháza előtt felállított Gál Sándor honvédtábornok mellszobráról.

Hatos Andrea

2016. július 21., 18:392016. július 21., 18:39

A szobrot a csíkszeredai Sárpátki Zoltán szobrászművész készítette, aki egy Gál Sándorról készült 1849-es fénykép alapján dolgozott. György József, Csíkszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében elmondta, azért esett a választás erre a portréra, mert a szigorú tekintet, a széles váll erős jellemre utal, és napjainkban is ehhez hasonló emberekre van szükség, olyanokra, akik ha kell, oda tudnak csapni. „Mi is minden nap a magunk háborúját vívjuk meg, bár nem karddal, fegyverekkel, hanem helytállással. Gál Sándor kemény helytállással vezette csapatait, és ilyen helytállásra van szükség napjainkban is a jövő építése céljából” – hangsúlyozta a polgármester a szobor leleplezését megelőzően.

„Úgy emlékezünk Gál Sándorra, mint a senki előtt meg nem hunyászkodó forradalmárra, Kossuth Lajos feltétel nélküli hívére. 1817-ben látta meg a napvilágot és 1866-ban halt meg Olaszországban, de sírhelye mindmáig ismeretlen” – fogalmazott Székedi Ferenc újságíró, aki beszédében röviden bemutatta Csíkszentgyörgy egykori szülöttjének életét, munkásságát. „Nem csupán halálát fedi homály, hanem részben életét is. Hol ezredesnek nevezik ki, hol tábornoknak” – emelte ki Székedi, majd emlékeztette a jelenlevőket, hogy a köztudatban róla és a Nyerges-tetőről Kányádi Sándor írt verset, amely mindkettőt a legendák magasságába emelte.

A szoboravatáson továbbá részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki arra hívta fel az ünneplők figyelmét, hogy „minden közösség annyit ér, mint amennyi figyelmet egymásra fordítanak az ott élők.” Azt kívánta, hogy minél több fiatal akarjon Gál Sándor unokája lenni, amely csak odafigyeléssel valósulhat meg. Korodi Attila parlamenti képviselő a honvédtábornok közösségért hozott áldozatait méltatta. „A közösségi létben akkor van erő, ha azt az erre megbízott emberek napról napra előreviszik, és a közösségi létet, érdekeket együtt tudják értelmezni” – fogalmazott a csíki parlamenti képviselő.

Az ünnepség keretében a Gál Sándor Általános Iskola diákjai rövid előadást tartottak, majd az esemény zárásaként leleplezték és felszentelték a szobrot.

Gál Sándor életéről
Gál Sándor Csíkszentgyörgyön született 1817. szeptember 21-én, majd 1866. június 17-én vesztette életét Olaszországban. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornoka volt. A szabadságharc leverése után a magyar emigráció aktív tagja lett, és 1860-ban alapító tagja az olaszországi magyar légiónak. Az itáliai politikai csatározások során azonban eltávolodott a magyar emigrációtól, összetűzésbe került Kossuth Lajossal, majd ezek után a Nápolyi Királyság mellé állt, élete vége felé börtönben raboskodott, ahol elborult elmével halt meg – olvasható a Wikipédia szabad enciklopédia Gál Sándor szócikke alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés