Fokozatosan újítják fel az iskolákat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A tanévzárás után folytatták a kászonjakabfalvi iskola felújítását. Az épület óvodai részén már befejezték munkálatokat, a következő időszakban az iskolások által használt helyiségekben dolgoznak. A kászonfeltízi tanintézet felújítása is egyre fontosabbá válik: itt is zajlottak kisebb munkálatok, a továbbiakra azonban még keresi a megoldást az önkormányzat.

Rédai Botond

2014. július 08., 18:172014. július 08., 18:17

2014. július 08., 18:212014. július 08., 18:21

„A jakabfalvi iskolánál a kaláka program révén még tavaly megkezdtük a munkálatot. Idén saját költségvetésből további forrásokat biztosítottunk erre a célra” – tájékoztatott András Zoltán. Kászonaltíz község polgármestere elmondta, a tanintézménynél jelenleg is zajlik a felújítás. Az ingatlan mintegy ötven százalékban elkészült, az óvodai része már megvan. „Úgy egyeztettünk, hogy tanév végével történik az óvodások visszaköltöztetése a már felújított szárnyba, és akkor fogunk neki az iskolai rész felújításának” – ismertette a községvezető.

Nem ismétlődhet meg a tavalyi kálvária

„Bízom benne, hogy idén ősszel nem lesz az, ami a tavaly. Ismervén a megyében a vidéki oktatás helyzetét, bármennyire is próbáltak különböző ellenőrző szervek Kászonra fókuszálni az elmúlt időszakban, nem nálunk vannak a legrosszabb körülmények” – jegyezte meg az elöljáró. Mint ismeretes, a nemrég lezárult tanév elején az épület külső-belső falainak omladozó vakolata miatti életveszély, megfelelően kialakított belső illemhelyek és vezetékes víz, ugyanakkor a legalapvetőbb tisztálkodási feltételek, mint a kézmosás biztosításának hiánya miatt függesztette fel a népegészségügyi igazgatóság a tanintézet működési engedélyét. A halaszthatatlan javítanivalók orvoslása után november végén népesítették be újra a diákok az iskolát.

Az 1908-ban épült ingatlan teljes felújításának a tervei egyébként Hargita Megye Tanácsának anyagi segítségével elkészültek, a több mint 400 ezer lejes beruházás egy részét már el is végezték, idén összesen 122 ezer lejt tud költeni erre a célra az önkormányzat. „Állunk elébe az ellenőrzéseknek, habár az ez ügyben eljáró hivatalnokok nem értik meg, hogy a beruházásokhoz pénz kell. Ők csak egyet tudnak, ellenőrizni, és ha nincs meg valami, következik a bírság. Az viszont senkit nem érdekel az ellenőrök közül, hogy miért nincs meg, miből és honnan kellene meglegyen az a feltétel, amit kérnek” – jelentette ki a községvezető.

A feltízi iskola a soron következő

A kászonaltízi iskola rendbehozatala 2003-ban, a kászonújfalvié 2009-ben fejeződött be helyi, állami és a svájci Puplinge partnerközség támogatásával. Utóbbiak a kászonfeltízi iskola javítására is biztosítottak volna forrásokat, ám egy hatósági engedély késői kiadása miatt végül elmaradt a támogatás. A községvezető szerint az említett intézménynél is zajlottak munkálatok, a felújítást ez esetben is folytatni szeretnék.

„A kászoni származású Bornemissza bárói család részéről volt ígéret, hogy segítik ezt a munkálatot. Az elképzeléseink megvannak az épülettel kapcsolatban, a felújításhoz szükséges anyag egy része meg is van vásárolva. Ha negatív talál lenni a visszajelzés, próbálunk nekifogni közmunkával, természetesen kellő szakmai felügyelet mellett” – említette a községvezető. Elmondása szerint felmerült az a megoldás is, hogy hitelből finanszírozzák a szóban forgó beruházást, erről viszont még nem hozott döntést az önkormányzati képviselő-testület.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók
2025. május 02., péntek

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában

Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál

Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál
2025. április 29., kedd

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában

A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok

A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok
2025. április 28., hétfő

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány

Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány
2025. április 28., hétfő

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány

Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány
2025. április 28., hétfő

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját

Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját
2025. április 26., szombat

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön

Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön
2025. április 25., péntek

18 éves lány fulladt a szépvízi víztározóba

A Szépvízi víztározóba fulladt egy személy, erről érkezett a riasztás a hatóságokhoz pénteken délután. A tűzoltók kiérkezésekor a személyt már kiemelték a tóból, és a mentősök újraélesztési műveleteket végeztek rajta, ám az életét nem tudták megmenteni.

18 éves lány fulladt a szépvízi víztározóba