Fotó: Kristó Róbert
A Dugásfürdő működtetésével kapcsolatos koncessziós szerződés felbontására hozott határozatot legutóbbi ülésén Csíkdánfalva önkormányzati testülete. Ezzel végleg eldőlt, a település vezetősége nem kívánja folytatni együttműködését a létesítmény jelenlegi fenntartójával. A strand jövője azonban bizonytalan, az illetékesek egyelőre még csak keresik a megoldást annak fenntartására.
2014. július 02., 18:052014. július 02., 18:05
2014. július 02., 19:182014. július 02., 19:18
Nemrég számoltunk be arról, hogy a helyi önkormányzat tulajdonában levő dánfalvi Dugásfürdőt koncessziós szerződéssel működtető Dan Tourist R Day Kft. jelentős pénzügyi problémákkal küzd. A többségben magyarországi tulajdonban levő vállalkozás emiatt az utolsó métereken maradt le egy 400 ezer eurós, a fürdő fejlesztését biztosítható uniós pályázatról, mivel nem tudta felmutatni a szerződéskötéshez szükséges ötvenszázalékos önrészt. A cég tulajdonosváltáson is átesett, az új, szintén magyarországi vállalkozó azonban mindeddig kevés érdeklődést mutatott a létesítmény iránt, sőt, a cég több hónapos, a bérleti díjból származó kintlevőséget is felhalmozott.
Nem kérnek többet a cégből
„Tanácshatározat született a legutóbbi ülésen arra vonatkozólag, hogy fel kell bontani a koncessziós szerződést”– tájékoztatott Bőjte Csongor Ernő. Csíkdánfalva polgármestere elmondta, ahhoz, hogy érvényt lehessen szerezni ennek a döntésnek, elég hosszas folyamatot kell végigvinni. Először is a prefektúrának kell láttamoznia a szóban forgó önkormányzati testületi határozatot, majd az érintett vállalkozásnak is véleményeznie kell azt. „Ha a cégtulajdonos nem fogadja el a döntést, akkor nem lesz más választásunk, törvényre kell vinni a dolgot. Utóbbira remélem, nem kerül sor, hiszen nem nagyon van, amiért kösse a kereket a magyarországi vállalkozó” – véli az elöljáró.
Egyelőre bizonytalan a fürdő jövője
A polgármestertől megtudtuk, a koncessziós szerződés felbontásáig egyelőre még a jelenlegi cég működteti a dugásfürdői komplexumot. Azt követően az önkormányzat hatáskörébe kerül annak fenntartása. „Ami a jövőt illeti, még nem tudjuk, mi tévők legyünk” – jelentette ki a községvezető.
Elmondása szerint a probléma az, hogy egyre nehezebb olyan megbízható vállalkozót találni, aki rendelkezik is annyi tőkével, hogy be tudjon ruházni egy ilyen létesítménybe. Ugyanakkor az önkormányzat általi működtetésnek is megvannak az árnyoldalai, hiszen a község nehezen tudná biztosítani a saját forrásokat vagy önrészeket bármilyen beruházáshoz.
„Ezúttal elővigyázatosak leszünk, minden lehetséges megoldást figyelembe veszünk. Bármilyen döntést is hozunk, a jövőben derül ki, megfelelő volt-e az” – hangsúlyozta az elöljáró. Bőjte kiemelte, remélhetőleg július végéig lesz valamilyen előrelépés ebben az ügyben.
A bizonytalan helyzet ellenére Dugásfürdő idén is várja a strandolókat, emellett a gyógykezelést biztosító kádas fürdők is működnek.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.
Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.
A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.
A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.
Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.
Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.
Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.
A Szépvízi víztározóba fulladt egy személy, erről érkezett a riasztás a hatóságokhoz pénteken délután. A tűzoltók kiérkezésekor a személyt már kiemelték a tóból, és a mentősök újraélesztési műveleteket végeztek rajta, ám az életét nem tudták megmenteni.
szóljon hozzá!