
Fotó: Veres Nándor
Hat székely kaput és két tájba illő, egységes tervezésű fedett megállóhelyet készíttet pályázati pénzből a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás. A legkésőbb jövő év végéig megvalósuló beruházással a faluképet javítanák.
2014. június 23., 17:552014. június 23., 17:55
2014. június 23., 17:552014. június 23., 17:55
Pozitívan bírálták el a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulásnak a Csík Leader Egyesülethez leadott falufejlesztési pályázatát. Az elkövetkező időszakban kötik meg a finanszírozási szerződést, azt követően pedig a közbeszerzési eljárást is elindítják. Így ha minden a tervek szerint halad, még idén nekifoghatnak a Csíkcsicsó, Madéfalva, Vacsárcsi és Ajnád közterületei elé tervezett székely kapuk kivitelezéséhez, valamint a két, tájba illő buszmegálló elkészítéséhez Rákoson és Göröcsfalván – számolt be Szentes Antal, a fejlesztési társulás projektmenedzsere.
Több mint 150 ezer lejes beruházás
A hozzávetőleg 165 ezer lej értékű, teljes finanszírozású beruházást jövő év végéig kell elvégezni. A pályázati munka magába foglalja a csicsói kultúrotthon, orvosi rendelő és napközi előtti székely kapuk, valamint a madéfalvi temető kapujának és kerítésének elkészítését, továbbá a vacsárcsi művelődési otthon és ajnádi templom előtti székely kapuk, illetve egy-egy, Rákoson és Göröcsfalván elhelyezendő buszmegálló kifaragtatását – foglalta össze a projektmenedzser. Hozzátette, a közbeszerzési eljárás során derül majd ki, hogy ki lesz a kivitelező, de mindenképpen szeretnék, ha egy térségbeli szakember vállalná a munkát.
Székely kapu közösségi terekre
Általában követik a pályázati kiírásokat a fejlesztési társulás munkatársai, és próbálnak minél több lehetőséget kihasználni – mutatott rá Szentes. Elmondta, mivel négy község tagja a fejlesztési társulásnak, így előzőleg mindig felmérik, hol mire van szükség, és az alapján döntik el, melyik településen milyen fejlesztéseket eszközölnek. A székely kapukkal a közösségek által használt épületek környezetét szeretnék javítani: felújítani az elavultat, tönkrementet, pótolni a hiányzót. Reményeik szerint ezzel a megvalósítással a falukép is nagymértékben változni fog.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!