
Fotó: Veres Nándor
A vidéki iskolák igazgatói közül többen is arra panaszkodnak, hogy ha be akarják tartani a hatályos jogszabályokat, akkor több kazánfűtőre lenne szükségük. Ezt viszont a költségvetés nem engedi meg.
2015. szeptember 28., 11:462015. szeptember 28., 11:46
Több csíkszéki iskolát is megkerestünk, hogy megtudjuk, sikerült-e beszerezniük a téli hónapokra a tűzifát. A tüzelő nagy részét mindenhol megvásárolták, egyes helyeken már egész télre megvan a szükséges mennyiség – tudtuk meg. Az igazgatók közül többen is jelezték, hogy iskoláikban és az azokhoz tartozó létesítményekben nem rendelkeznek megfelelő számú kazánfűtővel, pedig a hatályos jogszabályok szerint minden kazán mellé jár egy alkalmazott.
Gábor János, a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola igazgatója a Csíki Hírlap megkeresésére elmondta, hogy a helyi iskolához szükséges tűzifa nagy részét beszerezték, a maradékot hamarosan szállítják. „Az idén beszerzett fa 250–300 folyóméter között van, ebben van bükkfa és fenyőfa is” – tájékoztatott. Az intézményhez két iskola és két óvoda tartozik. „Összesen két kazánt működtetünk, egyet a karcfalvi és egyet a jenőfalvi részen. Két fél normával fizetett kazánfűtőt alkalmazunk, de a hatályos jogszabályok szerint minden kazánnál kellene legyen egy teljes állású munkás. Ide is kazánonként két emberre lenne szükség, ezt viszont jelenleg nem engedi meg a tanügyminisztérium költségvetése” – panaszolta.
„Teljes mértékben sikerült beszereznünk a fát az idei szezonra, amely megközelítőleg 200 folyóméter – tájékoztatott Csillag Ottó, a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola igazgatója. „Az iskolában és az ahhoz tartozó épületekben összesen öt kazánban fűtünk három kazánfűtővel. Mindhárom alkalmazott teljes állásban dolgozik. Szükség lenne még néhány kazánfűtő munkásra, de én már annak is örülök, hogy minket legalább nem érintenek a tanügyben zajló leépítések” – tette hozzá.
A gyimesközéploki Hidegségi Általános Iskolánál is sikerült beszerezni a tüzelőanyag nagy részét, a többit hamarosan szállítják – tudtuk meg Tankó Tímea Tünde iskolaigazgatótól. „Öt épületben működünk, minden épületben külön kazánnal fűtünk. Összesen három kazánfűtő van, de több is elkelne” – jelentette ki.
„Az utóbbi időben nem volt gond a tüzelőanyag beszerzésével, mi a helyi közbirtokosságtól vásároljuk a fát, már ide is szállították. Idén hozzávetőleg 250 folyóméter fát vásároltunk” – közölte Vizi István, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola igazgatója. Hozzátette, hogy az iskolához tartozó épületekből kettőben gázfűtés van, az intézmény további létesítményeiben több kazánnal fűtenek. „Két kazánfűtőt alkalmazunk, többre nincs szükségünk” – tudatta.
„A fa nyolcvan százalékát sikerült beszerezni a fűtésszezonra, hamarosan szállítják a többit is. Körülbelül 250 méter fát vettünk” – tájékoztatott Holló Edit, a csíkcsicsói Kájoni János Általános Iskola igazgatója. „Összesen három épületet fűtünk, mindhármat külön. Egy kazánfűtőnk van, a hozzánk tartozó óvoda kimelegítését most a tanács oldja meg. Eddig soha nem történt meg, hogy télre fa nélkül maradjunk, mindig időben sikerült beszerezni” – ismertette.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
szóljon hozzá!