Ezután postás viszi a szociális segélyt

Amennyiben hinni lehet a szakminisztérium honlapján megjelent törvénytervezetnek, már csak emlék marad a polgármesteri hivataloknál, szociális segélyért sorban állók látványa. A kormány ugyanis megváltoztatta a segély kiosztásának módját: a pénzt vagy bankszámlára kapják az érintettek, vagy a postás hordja ki. A 2010/276-es törvény szerint a segély elnyerésének feltételein is szigorítottak.

Rédai Botond

2011. január 10., 16:112011. január 10., 16:11

2011. január 10., 16:462011. január 10., 16:46

„Egyelőre annyi a biztos, hogy a szociális segély kifizetését mi végezzük” – fogalmazott érdeklődésünkre Lukács Erzsébet. A Szociális Szolgáltatások Hargita Megyei Kifizetési Ügynökségének (AJPS) vezetője kifejtette, a törvény alkalmazásával kapcsolatban még nagyon sok kérdés merül fel, ezt kellene a normatíva tisztázza, ám az még nem jelent meg.

Az illetékes elmondta, az aktacsomókat továbbra is a polgármesteri hivatalok állítják össze, a kifizetési listákat pedig átküldik az AJPS-nek. „Ki ellenőrzi a listákat, ki felel a továbbiakban ezekért? Sok a tisztázni való” – említette az ügynökség megyei vezetője, aki szerint ezzel kapcsolatban lesz munkamegbeszélés a napokban a szakminisztériumban. Mint megtudtuk, egyedüli biztos dolog, hogy a decemberi segély folyósítása, illetve a tavalyról elmaradt kifizetések már az ügynökség hatáskörébe tartoznak. A szelvényeket a szakminisztériumban nyomtatják ki, és postai kézbesítés útján juttatják el az érintettekhez.

Kövér Katalin, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal szociális osztályának vezetője is visszafogottan nyilatkozott e témával kapcsolatban, hiszen – mint kifejtette – a normatíva megjelenése még sok mindenen változtathat. Az illetékes elmondta, a törvény alapján valóban úgy néz ki, a kéréseket továbbra is a polgármesteri hivataloknál kell letenni, szintén ezek kell elvégezzék a szociális ankétokat is, az összeállított kifizetési listákat pedig átküldik az ügynökségnek. Az osztályvezető a törvény körül tapasztalható összevisszaságon kívül a típusnyomtatványok összeállításának módozatát is kritizálta. Úgy vélte, egyszerű embernek nagyon nehéz kitölteni azokat. „Akik ezeket a törvényeket megalkotják, azt sem tudják, mi van itt lent, a pórnépnél. Az kellene, hogy jöjjenek és alkalmazzák ők a jogszabályokat” – fakadt ki a polgármesteri hivatal illetékese.

Kissé bekeményítettek


Míg az eddigi előírások szerint a haszonélvezők félévente kellett letegyék a helyi polgármesteri hivataloknál a bizonyító okiratokat (például saját felelősségre írt nyilatkozatot a család létszámáról és jövedelméről, vagy éppen az adóhivatal jövedelemre vonatkozó bizonylatát), ez az időtartam immár három hónapra csökkent. A munkaerő-elhelyező ügynökségek által kiállított igazolásokat, miszerint a kérvényező szerepel a nyilvántartásban, és nem kapott vagy nem utasított vissza semmilyen álláslehetőséget, az eddigi három hónap helyett havonta kell leadni a kéréseket fogadó intézményhez. Természetesen a közmunka elvégzésének kötelezettsége alól sem mentesülnek a kérést letevők.

Mikor búcsúzhatunk a segélytől?

A törvény megszabja a segély megítélésének szigorú feltételeit is. Ezek szerint kizárják azokat a személyeket, akik például videokamerával, médialejátszókkal, fénymásolóval rendelkeznek. Szintén búcsúzhatnak a támogatástól azok, akik többek között nagy értékű művészeti tárgyakat, gépkocsikat, különböző haszongépjárműveket vagy netán a lakáson kívül más ingatlanokat birtokolnak. Szintén kizáró jelleggel bír a gazdaságban levő állatlétszám: például a kérvényezőnek nem lehet több, mint három tehene, öt sertése, két lova, húsz juha, ötven nyula, nyolcvan szárnyasa, illetve 15 méhcsaládja. Aki városon ezer négyzetméternél, illetve vidéken kétezer négyzetméternél nagyobb földterülettel rendelkezik, szintén lemondhat a támogatásról.
Csíkszeredában tavaly a legkisebb szociális segélyt egy kéttagú család kapta, mintegy 25 lej értékben, a legnagyobb juttatásban, 370 lejben egy öttagú család részesült.

A hivatalokba várják a családi pótlékosokat

A szociális juttatásokkal kapcsolatos változások a családi pótlékban részesülőket is érintik. A 2010/277-es törvény alapján ugyanis azok, akik ilyen juttatást kaptak az állam részéről, január 31-ig haladéktalanul fel kell keressék a polgármesteri hivatalokat, ugyanis ismét be kell nyújtani a pótlékra vonatkozó kéréseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás

Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás
2026. március 19., csütörtök

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé

A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé
2026. március 19., csütörtök

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására

A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből

Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből
2026. március 19., csütörtök

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is

Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is
2026. március 19., csütörtök

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban

Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig

Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig
2026. március 19., csütörtök

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége

Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége
2026. március 19., csütörtök

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László

Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László
Hirdetés