
Fotó: Veres Nándor
Fölülmúlta a várakozásokat a hétvégén megszervezett Falu a városban című rendezvény. Két nap alatt hozzávetőleg kilencezer ember vett részt a dendrológiai parkban zajló programokon. Az érdeklődők traktorozhattak, szénakazalról ugrálhattak, állatokat etethettek, simogathattak. Emellett kóstolhattak túrós puliszkát, frissen sült házi kenyeret és főtt pityókát is.
2013. szeptember 29., 19:002013. szeptember 29., 19:00
2013. szeptember 29., 19:202013. szeptember 29., 19:20
A hétvégén minden városi gyermek és felnőtt belekóstolhatott a falusi életformába, anélkül, hogy el kellett volna hagynia Csíkszeredát. A Falu a városban című rendezvény, amelyet a 7hatar.ro portál, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, valamint Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szervezett, megmozgatta Csíkszereda apraja-nagyját.
A dendrológiai parkba ellátogató gyermekek többségének nem volt teljesen új a falusi környezet, de így is nagyon élvezték a programokat. Míg a fiúk leginkább a hatalmas méretű gépek iránt érdeklődtek, a lányok főként az állatokkal való ismerkedést, azok etetését, simogatását kedvelték. A kiállított mezőgazdasági gépekre folyamatosan kapaszkodtak fel a gyermekek, a nyúlsimogatónál pedig véget nem érő sorban várták, hogy sorra kerülhessenek. Minden gyermek nagy élvezettel mászott fel és ugrott le a szénaboglya tetejéről, mosolyogva huppantak szalmába a fából készült csúszdáról érkezve. A szülők közben nemcsak figyelték, hanem fényképezték is felszabadult gyermekeiket, és velük együtt kóstolták meg a héjában főtt pityókát, a zsíros házi kenyeret, a túrós puliszkát és a natúr gyümölcslevet. Közösen tanulhattak szénaboglyát rakni, tehenet fejni, kenyeret dagasztani és sajtot készíteni is.
Megtapasztalni a falusi életet
Vass Ilona két gyermekével és azok nagyszüleivel érkezett a rendezvényre: azért jöttek, hogy a gyermekek megtapasztalhassák, milyen a falusi élet. Nagyon jó ötletnek tartották a hétvégi programot, és mivel elérhető közelségben volt, ki nem hagyták volna.
Nem csak a városiak vettek részt a hétvégi rendezvényen, a környező falvak lakói is ellátogattak a dendrológiai parkba. A borzsovai Szőcs Lóránt egy barátjával érkezett. Kíváncsi volt, mennyire életszerű a megszervezett rendezvény. Elmondása szerint a falusiaknak nem tudott annyi újat mutatni a program, mint a városiaknak, de elismerte, hogy a szervezettsége miatt nekik biztosan nagy élményt jelenthetett. Neki leginkább az óriás mezőgazdasági gépek tetszettek, amelyeket otthon nem láthat.
Rendeltetését kereső tér
„Ez, a dendrológiai parkként ismert központi tér jó ideje keresi rendeltetését, immáron a szervezőknek és az ide telepedő gazdáknak hála megtalálta, ha csak két napra is” – fogalmazott szombati megnyitó beszédében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Hozzátette, ami „zavarja” a programban, hogy csupán két napon át zajlik, mivel szeretné, ha a rendezvény egy tavasztól őszig tartó, évről évre megismétlődő programmá nőné ki magát.
Mihály László, a 7hatar.ro internetes portál igazgatója, a program szervezője érdeklődésünkre kifejtette, a rendezvény nemcsak beváltotta, hanem fölül is múlta a hozzá fűzött reményeket. A kiosztott tájékoztató füzetek alapján úgy vélik, szombaton legalább négy és fél ezren fordultak meg a karámok, gépek, pultok között, és legalább ekkora látogatottsága volt vasárnap is a rendezvénynek – a visszatérő családokkal, gyermekekkel együtt. Ezt a népszerűséget látva már a folytatáson gondolkodnak a szervezők. Mihály elmondta, már a rendezvényt követő kiértékelés során – a tapasztalatokat felhasználva – új ötleteket fogalmaznak meg, amelyeket megvalósíthatnak a jövőben.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!