Fotó: Kristó Róbert
A budapesti Szent Jobb Körmenetre igyekszik az a zarándokcsoport, amely kedden indult Gyimesbükkről. A résztvevők Csíksomlyó érintésével a Mária-úton szeretnének eljutni végállomásukhoz.
2013. július 10., 20:102013. július 10., 20:10
2013. július 11., 12:192013. július 11., 12:19
A Mária Út Egyesület 2012-ben indította először a Szent Jobb Zarándoklatot, mely akkor Csíksomlyóról indult, a zarándokok részt vettek az augusztus 20-i Szent Jobb Körmeneten, majd Mariazellben fejeződött be a zarándoklat szeptember nyolcadikán. Idén annyi változott, hogy két irányból indítják a zarándoklatot: Csíksomlyóról és Marizellből, a csoportok a budapesti Szent Jobb Körmeneten találkoznak. A csíksomlyói ág áthalad a Nagyvárad mellett található Szentjobb községen is – tájékoztatott Péterfi Attila Csongor túravezető.
Mint elmondta, az egyelőre nyolc gyimesbükki és két magyarországi zarándokot magába foglaló csoport szerda kora estére érkezett a csíksomlyói kegytemplomhoz, útjukat csütörtök reggel folytatják. Csíksomlyón egyébként további öt magyarországi csatlakozik hozzájuk, így a Szent Jobb zarándoklat keleti szárnyának idén tizenöt állandó résztvevője lesz. Péterfi szerint ezen kívül többen is jelezték, hogy rövidebb távokon ugyan, de elkísérik a zarándokokat. Az útvonal a következő: Sóvárad-Marosszentgyörgy-Bonchida-Szilágysomlyó-Szentjobb-Szaniszló-Piricse-Máriapócs-Miskolc-Eger-Mátraverebély-Szentkút-Máriabesnyő-Budapest. A teljes táv megközelíti az 1000 kilométert. A nyugati szárnyon augusztus elsején Mariazellből indul a Szent Jobb zarándoklat, ez a csoport mintegy 450 kilométer megtételével érkezik majd a magyar fővárosba.
A Szent Jobb története
A Szent Jobb Szent István király mumifikálódott jobb keze. A fehérvári kincstár őre Merkur eltulajdonította István király jobb karját és bihari birtokára vitte. 1083-ban Szent László király megbocsátva Merkurnak megalapította az ereklye őrzésére a szentjobbi apátságot. A török időkig zarándokoltak a Szent Jobbhoz a hívek. A kar felső része Lengyelországba került 1370-ben, a kar alsó része pedig Bécsbe 1421-ben. A hódoltság alatt Boszniában majd Raguzában őrizték a megmaradt jobb kezet, Mária Terézia szerezte vissza, Budára került. Elterjedt ismét a tisztelete, 1944-ig minden év augusztus 20-n körmenetet rendeztek. 1938-ban, István király halálának 900. évfordulóján körbehordozták az országban. 1948-ban volt az utolsó körmenet, a kommunista időkben betiltották. 1987. óta Budapesten a Szent István Bazilikában őrzik. 1989. óta ismét megrendezik az augusztus 20-i Szent Jobb körmenetet.
Szentjobb község
A korábban Berekis nevű községnek Szent László király adta a Szentjobb nevet, mivel a község tulajdonosa, Merkur, ide menekítette 1061-ben a Szent Jobbot. A község Nagyváradtól 40 km-re északkeletre fekszik a Berettyó partján. Bihar vármegye székelyhídi járásához tartozott, jelenleg magyar lakosságú település, román neve Saniob.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerint a székely és magyar zászlók használatáért vívott harc közös, az FK Csíkszeredát megbírságoló csendőrök pedig hatósági túlkapást követtek el, amelyről a belügyminisztert is tájékoztatta.
Mínusz 9,7 Celsius-fokot mértek keddre virradóan a csíkszeredai meteorológiai állomáson. Ilyen alacsony hőmérséklet még nem volt október 21-én a feljegyzések óta.
Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.
Mivel az FK Csíkszereda most azért részesült pénzbírságban, mert székely és magyar zászlók voltak a hazai szurkolótábornál egy hazai mérkőzésen, a klubelnök szerint tisztázni kellene, hogy ezek a jelképek tiltottak Romániában, vagy sem.
Heves vitákat váltott ki Csíkszeredában az új szabályozás, amely megtiltja a kaukázusi, kangál és közép-ázsiai juhászkutyák használatát a nyájak őrzésében. Korodi Attila polgármester közösségi oldalán világított rá a döntéshez vezető szabályszegésekre.
Megegyezés született arról, hogy Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél körforgalmat alakítanak ki. Egy ideig csak műanyag elemek lesznek kihelyezve, a változtatást később véglegesítik.
Ingyen buszbérletet igényelhetnek a 3000 lejnél kevesebb nyugdíjjal rendelkezők és a nagycsaládos kártyát birtokló családosok, illetve egyszülősök a csíkszeredai tömegközlekedésre.
Ellenőrzéseket és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó elsődleges teendőket is elvégezte az állategészségügy a csíkcsekefalvi gazdaságban. A tulajdonos nem számíthat kártérítésre a sertéspestis megjelenése következtében keletkezett kárra.
A kórokozót egy csíkcsekefalvi gazdaságban elpusztult állatból vett mintában mutatta ki a laborvizsgálat. A sertéspestis megjelenése miatti hatósági óvintézkedések lényegében az alcsíki térség jelentős részét érintik.
szóljon hozzá!