Ez már nem az a Gyermek sétány – már csak az utolsó simítások vannak hátra

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nemsokára minden a helyére kerül a felújított Gyermek sétányon Csíkszeredában. Az egykori garázsrengetegből mára gyalogosbarát környezet és parkolóövezet lett, ahol a városban elsőként, gumiborítású futósáv is végigkanyarog.

Kovács Attila

2016. október 10., 10:072016. október 10., 10:07

Ráfért a változás a Gyermek sétányra, amely a mai állapotában már egyáltalán nem emlékeztet a garázssorok közti szűk utcákra, a sivár, zsúfolt, szinte gettóhangulatú lakóövezetre. Igaz, a felújított környezet mellett itt – a Fűzfa lakóteleppel ellentétben – kissé félkésznek tűnik minden, mert sok a kopott, elhanyagolt külsejű tömbház. Noha a beruházás még nem fejeződött be teljesen, már az utolsó munkafázisoknál tartanak az építők – sövényt ültetnek, a sportpályák kerítését, az utolsó burkolatokat készítik.

A Gyermek sétány és a lakótelepi felújítások újdonsága a piros színű, gumival burkolt futósáv, amely a mellette levő aszfaltsávval együtt körbevezet a lakóövezetben. Érdemes kipróbálni a rugalmas járófelületet – teljesen másként viselkedik, mint a járda. A gyalogosok, futók által kiválóan használható sávot helyenként sövény, máshol rönkökből készült korlátok szegélyezik – utóbbi a központi parkból lehet ismerős. Sok facsemetét is ültettek a felújítás során, teljesen új felszereltséget kaptak a játszóterek, új asztalok, padok jelentek meg, a padokból a Gyermek sétányt délről lezáró Testvériség sugárút tömbházai elé is jutott.

Akárcsak a Fűzfa lakótelepen, a Gyermek sétányon is a gyalogos közlekedés kapott elsőbbséget. A Müller László utca felőli bejáratok parkolókban végződnek, a Testvériség sugárút felőli alsó, korábban autók által is használt bejárat most csak a gyalogosoké. A Tudor Vladimirescu utcából felfelé haladva autóval megközelíthető a napközi, de feljebb az átjárást már oszlopok akadályozzák. A felső részen, a Testvériség és Müller László utcák irányából is megközelíthető autóval a napközi. A lebontott garázsok helyére 267 parkolóhelyet alakítottak ki, így csökkent a zsúfoltság, a Testvériség sugárút alsó részén pedig újabb gyalogos bejáratot alakítottak ki – ez eddig nem volt.

A meglévő sportpályára új aszfaltburkolat készült, jelenleg a kerítés felszerelésével dolgoznak az építők. A másik, kisebb kosárlabdapályánál, amelyet újonnan létesítettek, szintén a kerítést kell befejezni még. A lakóövezet felújításának határideje novemberben jár le, mint Szőke Domokos alpolgármester tájékoztatott – várhatóan két hét múlva kezdik meg a helyszín bejárását az átvétel előtt a polgármesteri hivatal szakemberei, és felmérik az elvégzett munkát.

A több mint 2800 személynek otthont adó Gyermek sétány felújítása 6,2 millió lejbe kerül, amelyet a helyi önkormányzat költségvetéséből biztosítanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 11., péntek

A tervezésnél tart a csíkszeredai idősotthon létrehozása

Készül a megvalósíthatósági tanulmány, majd a műszaki terv is a csíkszeredai idősotthon számára, amelyet a helyi önkormányzat szeretne építtetni Erdőalján. A finanszírozáshoz viszont pályázati lehetőséget kell találni.

A tervezésnél tart a csíkszeredai idősotthon létrehozása
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Két új állás Csíkszeredában

A lakossági nyilvántartó közszolgálatnál tapasztalható létszámhiány miatt két új állás létrehozását hagyta jóvá pénteken a csíkszeredai képviselő-testület.

Két új állás Csíkszeredában
Két új állás Csíkszeredában
2026. szeptember 11., péntek

Két új állás Csíkszeredában

2026. szeptember 11., péntek

Közelebb kerülhet az aszfalthoz Csiba és Szécseny úthálózata

A csibai és a szécsenyi úthálózat korszerűsítésének megvalósíthatósági tanulmányait is elfogadta pénteki rendkívüli ülésén a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. A két beruházás összértéke több mint 25 millió lej.

Közelebb kerülhet az aszfalthoz Csiba és Szécseny úthálózata
2026. szeptember 10., csütörtök

Csíkkarcfalva ad otthont az idei Aktív Székelyföld Konferenciának

Szeptember 25-én Csíkkarcfalván rendezik meg a III. Aktív Székelyföld Konferenciát, ahol az egészséges életmód, a mozgás, a táplálkozás és a digitális jólét kerül a szakmai programok középpontjába.

Csíkkarcfalva ad otthont az idei Aktív Székelyföld Konferenciának
Hirdetés
2026. szeptember 10., csütörtök

Fagyasztóláda, sífelszerelés, autógumi lángolt Csíkszeredában

Rövidzárlat okozhatta azt a csíkszeredai tüzet, amiben egy fészer és a benne lévő tárgyak teljesen kiégtek.

Fagyasztóláda, sífelszerelés, autógumi lángolt Csíkszeredában
2026. szeptember 10., csütörtök

Több utcát is lezárnak Csíkszeredában

Több csíkszeredai utcában is időszakos útlezárásokra kell számítani szeptember 12-én, szombaton a Running Festival Csíkszereda futóverseny miatt.

Több utcát is lezárnak Csíkszeredában
Több utcát is lezárnak Csíkszeredában
2026. szeptember 10., csütörtök

Több utcát is lezárnak Csíkszeredában

2026. szeptember 08., kedd

Újra pályáztak az elektromos buszok érdekében

Csíkszereda a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez pályázott annak érdekében, hogy támogatást szerezzen elektromos buszok beszerzésére, amelyeket az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) lezárásáig nem szállítottak le.

Újra pályáztak az elektromos buszok érdekében
Hirdetés
2026. szeptember 08., kedd

Nem lesznek elektromos buszok, a többi PNRR-beruházást befejezik Csíkszeredában

Az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházások nagy többségét saját hozzájárulással be lehet fejezni Csíkszeredában, a csíkszéki tömegközlekedést átalakítani tervezett elektromos buszokról viszont várhatóan le kell mondani.

Nem lesznek elektromos buszok, a többi PNRR-beruházást befejezik Csíkszeredában
2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés