Évértékelő falugyűlést tartottak Madéfalván

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Minden széket elfoglaltak a madéfalvi kultúrotthonban a vasárnapi falugyűlésen, ahol a polgármester az idei esztendő tevékenységi beszámolója mellett további terveiket is ismertette a falubeliekkel.

Szabó Kamilla-Mária

2016. november 27., 20:392016. november 27., 20:39

2016. november 28., 09:372016. november 28., 09:37

Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere a fórum elején kiemelte, hogy az utóbbi falugyűlésekhez képest a vasárnapin meglepően nagy volt a részvétel, amit annak tulajdonított, hogy az embereket érdekli a település jövője.

Mivel korábban összehívtak egy helyi gyűlést a tulajdonjogok tisztázásával kapcsolatban, így erre a témára csak részben tértek vissza: a földtörvényt alkalmazó bizottság két tagjának megválasztásáról döntöttek az egybegyűltek. A helyi Szentes József vállalta az általa eddig is ellátott feladatot, Szentes Gábor helyére viszont a szintén helyi Szőcs Szilvesztert állították jelöltnek – a két személyt a jelenlevők egyhangúan megszavazták.

Ezt követően a községvezető részletesen beszámolt az önkormányzat 2016-os tevékenységéről, a település bevételeiről, kiadásairól és a korábban igényelt bankhitel jelenlegi helyzetéről is. Az urbanisztikai témák kapcsán Szentes hangsúlyozta, szigorúbbá vált a törvény, ami az építkezéseket, bővítéseket illeti: az illegálisan épült ház, házrész miatt már nem csak bírság jár, hanem az érintett épületet el kell bontani. Emellett az önkormányzat mezőgazdasági, jogi és szociális szakosztályainak tevékenységeiről is beszámolt a polgármester, de beszélt a helyi sport- és kulturális életről, a kialakított diplomáciai kapcsolatokról, a helyi rendezvényekről, majd kitért az önkéntes tűzoltók tevékenységére is. Kiemelte, hiába hirdetik fél éve az önkéntes alakulat parancsnoki állását, mindeddig senki nem jelentkezett a feladatra.

A beruházásokkal kapcsolatban Szentes Csaba elmondta, sikerült új berendezést vásárolni a napközibe, ugyanakkor játszóteret is kialakítottak a legkisebbek számára az udvaron. Folyamatban van a tömbházak körüli területet rendezése – ott azonban csak azt, amely önkormányzati tulajdonban van, nem pedig a vasúté. A 273-as számú községi útra a tavasszal rákerült a kopóréteg, emellett pedig a Szent Anna-kápolna látványterve is elkészült, jelenleg a megvalósítás is zajlik.

Továbbá bemutatta a jelenleg közbeszerzés alatt lévő két nyertes pályázatukat is: ismertette a délutáni foglalkoztató építésének és a kultúrotthon bővítésének részleteit.

Habár nagyobb infrastrukturális beruházásaikat már megvalósították, további terveik is vannak a madéfalvi községvezetésnek: januártól például hivatalosítják az utcaneveket, és újra házszámozzák a települést – erre azért van szükség, mert jelenleg egy hivatalos utcája van a községnek (amelynek a neve Strada Principală), és tisztázatlan, hogy egy portán hány család lakik. Még gyors megoldásra váró feladat a megfelelő árvízvédelem is, ezzel kapcsolatban már folytat tárgyalásokat az önkormányzat. S habár jó irányba haladnak, van még tennivaló a legeltetés megszervezésével kapcsolatban is – ismerte el Szentes Csaba. Hozzátette, januártól a polgármesteri hivatal ügyfélfogadói rendszerén is változtatnak, a hivatalt is költöztetnék a jelenlegi épület szűkössége miatt. Mint kiderült, a polgármesteri hivatal körüli közintézmények átalakításával egy kereskedelmi-adminisztrációs központot szeretnének kialakítani

Elképzeléseik közt szerepel az egészségügyi és állatorvosi rendelők korszerűsítése, egy történelmi kulturális központ létrehozása az emlékmű környékén, valamint egy központi tér kialakítása a kultúrotthon és a templom között. Sőt a helyi menedékház környékén egy szabadidős központ kialakítása is szerepel a megvalósítás előtt álló ötletek között, ahol visszaállítanák a valamikori vízifűrészeket, illetve sportpályákat, kempinget, kalandparkot építenének. Ez utóbbiak esetében Szentes hangsúlyozta, egyelőre elképzelésekről, tervekről van szó, amelyek megvalósításáért az igényeket felmérve, helyi értékekre alapozva tesznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés