
Fotó: Veres Nándor
Állatsimogatás és -etetés, kenyérsütés, puliszkafőzés, sajtkészítés, csúszdázás, szénaboglyába ugrálás és gépkiállítás is lesz a hétvégi harmadik Falu a városban programon.
2015. szeptember 24., 18:042015. szeptember 24., 18:04
Néhány hete Csíkszereda különböző részein megjelentek a szalmabálák, majd a ráfos szekerek, amelyeket egyértelműen mindenki a közelgő Falu a városban családi hétvége hírvivőjeként értelmezett. Csütörtökön hozzáfogtak a Szív utcában lévő, dendrológiai parkként emlegetett terület átalakításához, pénteken pedig a tér benépesítse is elkezdődik. Így a hétvégén újra a tömbházak közvetlen közelében ismerkedhet meg minden érdeklődő a falusi gazdálkodási formákkal. A hétvégi eseménnyel kapcsolatban a szervezők nevében Mihály László, a 7határ.ro mezőgazdasági portál munkatársa elmondta, a Falu a városban mostanra már ezreket megmozgató eseménnyé vált, amelynek folytatásáról egész évben érdeklődnek a térségbeliek.
„Az előző években kapott visszajelzések alapján igyekeztünk bővíteni a hétvége programkínálatát. Tavaly sajnos utolsó pillanatban változott a tervezett program, és a lovagolni vágyóknak nem teljesült az álmuk. Ezt idén mindenképp szeretnénk pótolni. Gazdagítottuk a programot játékokkal is: lesz zsákrakó, emelő- és favágó verseny, boglyarakás. De nem marad el a tehénfejés, a sajtkészítés, a kenyérsütés és a puliszkafőzés sem” – részletezte a szervező. Megjegyezte, az állatfelhozatal a tavalyihoz hasonló marad, lesznek kisállatok, szárnyasok, juhok, tehenek, sertések. Továbbra is lehet majd héjában főtt pityókát enni és almalevet inni, de lesz lehetőség boglyába ugrálni, állatokat etetni, simogatni, a gépek szerelmesei pedig mezőgazdasági munkagépeket próbálhatnak ki. Idén továbbá nagyobb hangsúlyt fektetnek a sajtkészítésre, szeretnék megmutatni, megismertetni az emberekkel azokat a környékbeli sajtműhelyeket, amelyeket már külföldön is ismernek minőségi tejtermékeiknek köszönhetően.
Az idei rendezvény egyik napját, szeptember 26-át a Pogány-havas Kistérségi Társulás a Csíki-havasok Natura 2000-es természetvédelmi területeinek napjává nyilvánította. Ezen alkalomból ismertetik a májusban meghirdetett Kaszálók szépségversenye elnevezésű projektet, és díjazzák az abban részt vevő legszebb és legértékesebb kaszálókat. Továbbá bemutatják a versenybe szált legszebb 20 kaszáló ismertetését tartalmazó kiadványt, emellett a környezetvédelmi hivatal munkatársai beszélnek a Natura 2000-es területek fontosságáról is – számolt be Biró Róbert projektmenedzser.
Továbbra is ingyenes marad a családi program, amelyet a környékbeli gazdák, vállalkozók közreműködésével szervez meg a városi önkormányzat, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete és a 7határ mezőgazdasági portál. A rendezvényt azonban bárki támogathatja, a helyszínen lévő adománygyűjtő dobozokba tehetik majd felajánlásaikat.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!