Érdemes most jelentkezni

Augusztus elsejéig kedvezményesen 40 lejért, utána ötven lejes részvételi díj fejében lehet jelentkezni az augusztus 12-16. között zajló Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra (CSIT).

Szabó Kamilla-Mária

2014. július 24., 18:212014. július 24., 18:21

2014. július 24., 19:062014. július 24., 19:06

Az előző évekhez hasonlóan idén is kedvezményben részesülnek azok, akik augusztus 1. előtt interneten jelentkeznek be az erdélyi katolikus fiatalok találkozójára: 50 lej helyett 40 lej részvételi díjat kell fizetniük és ajándék pólót is kapnak. Akik legalább 10 fős csoporttal jelentkeznek be, azok csoportos kedvezményben (további 10 százalék) részesülnek. Az augusztus 1. előtti kedvezményre csak azok a résztvevők jogosultak, akik szintén ezen dátum előtt bejelentkeztek a honlapon és befizették a 20 lejes előleget is – számolt be Tamás Barna, a szervezőcsapat tagja.

Napijegy is lesz

A részvételi díj tartalmazza a sátorhelyet és a napi meleg ebédet is. Emellett lehetőség van Csíksomlyón a Szent István Kollégium épületében szállást igényelni, azért viszont 30 lejes felárat kell fizetni. A helyszínen is lehet majd jelentkezni, ebben az esetben 50 lej a részvételi díj, és amennyiben az épületben beteltek a helyek, akkor már csak sátorhelyet tudnak biztosítani az érkezőknek. Napi belépőt is lehet váltani: kedden és szombaton napi 7 lejt, míg szerdán, csütörtökön és pénteken napi 10 lejt kell fizetni a programokon való részvételért. Ez az ár azonban nem tartalmaz sem ebédet, sem szállást – részletezte Tamás Barna.

Kevés üres ágy maradt

Mint megtudtuk, eddig már ötszáz 14-30 év közötti fiatal jelezte, hogy idén is részt venne a találkozón. A szervező ugyanakkor kiemelte, a kollégiumban hozzávetőlegesen 250 személynek tudnak szállást biztosítani, ebből közel 200 helyet már le is foglaltak. Az augusztus 12-16. között zajló találkozóra eddig megközelítőleg 500 személy jelentkezett. Őket és a további résztvevőket előadásokkal, szentmisékkel, tanúságtételekkel, táncházzal, beszélgetésekkel, tehetségkutató műsorral és bulival is várják a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés