Érdekességek a Bolyaiakról

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Sapientia EMTE Scientia Kiadójánál jelent meg decemberben a Bolyai-kutató Oláh-Gál Róbert matematikus, egyetemi adjunktus Bolyai-breviárium című könyve. „A kötet mindenkinek szól. Tulajdonképpen a breviárium egy összefoglaló gyűjteményt jelent, így a két Bolyai különböző helyen megjelent vallomásait gyűjtöttem össze és rendeztem olvasmányossá (Bolyai János képzeletbeli számvetése életéről, hiteles feljegyzések alapján címmel - a szerk.). További két fejezetben e két fontos személyiség levelezéseire térek ki, amelyet az akkori erdélyi értelmiség képviselőivel folytattak (akik ugye többnyire az arisztokrácia soraiból kerültek ki)” – vázolta röviden a kötet tartalmát portálunknak a csíkszeredai szerző.

Szőcs Lóránt

2013. január 09., 19:082013. január 09., 19:08

2013. január 10., 12:062013. január 10., 12:06

Könyvét nem kizárólag a matematikai érdeklődésű emberek figyelmébe ajánlja, természetesen erről az egzakt tudományról is jelennek meg adalékok, de a kötet jelentősebb hányadát a művelődéstörténet, tudománytörténet, sőt néha történelem kategóriába sorolható részek teszik ki. A levelezésekből a 18. század végén és a 19. század elején tevékenykedő erdélyi értelmiségről kaphatunk képet.

Mint a szerző elmondta, amióta a világháló megjelent, kiderült, hogy nemzetközi szinten egyre nagyobb megbecsülésnek örvendenek a Bolyaiak, egyre több nyelven jelennek meg könyvek róluk. Őt személyesen egy japán, illetve egy indiai kutató is felkereste ilyen ügyben.

Egyik legfontosabb kutatási eredményének tartja, hogy kiderült, Bolyai Gáspár fiát, Bolyai Farkast a Fehér vármegyében, Nagyenyed környékén található Alsógáldra küldte, idős báró Kemény Simon kastélyába, aki a nevelőapja és támogatója lett. Egy vagyont áldozott arra, hogy fogadott fia Göttingenben tanulhasson. Ez azért számít érdekességnek, mert egyfelől nagyon sokan úgy tartják, hogy a matematika tudományának egyik legfontosabb megújítója a marosvécsi kastélyban nevelkedett. Másfelől itt érte a Horea-féle felkelés is, sőt, az egész lázadás egyik célpontja éppen nevelőapja, a vármegye főispánja volt. A kötetben Bolyai Farkasnak a Kemény Simonnal folytatott levelezéséből meg is tudjuk, hogy miként látta ezt a lázadást a leendő tudós, aki jól tudott románul, éppen ezért ennek a népnek a problémáit is megértette. Ugyanakkor báró Kemény Simon szigorú megtorlását is megértjük, hiszen fény derül az elsősorban magyarok ellen irányuló tömeggyilkosságok szörnyűségeire.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől

Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől
2026. március 30., hétfő

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton

Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton
2026. március 30., hétfő

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben

Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben
Hirdetés