Ennyibe még nem került Községháza felirat

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A Hargita Megyei Törvényszék döntése értelmében pénzbírságot kell fizetnie Madéfalva polgármesterének a Községháza felirat eltávolítására vonatkozó jogerős bírósági végzés végrehajtásának elmulasztásáért. A polgármester viszont kitart amellett, hogy azt a döntést végrehajtották, a feliratot levették, ezért fellebbezni fog.

Kovács Attila

2016. december 02., 10:042016. december 02., 10:04

A madéfalvi polgármesteri hivatal épületéről azután vették le az egynyelvű Községháza feliratot, hogy a polgármester és a helyi önkormányzat jogerősen is elveszítette a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által indított pert. Ez idén tavasszal, márciusban történt meg, pár héttel később, pünkösd előtt viszont, amikor az épület homlokzatát is felújították, román, magyar és német nyelven festették fel rá: Primărie, Községháza, Rathaus.

Az ADEC szeptember elején nyújtott be ismét keresetet a Hargita Megyei Törvényszékre, amelyben azt kérte, hogy a jogerős bírósági ítélet végrehajtásának elmulasztásáért bírságolják meg a községvezetőt. „Mivel a február 20-án hozott jogerős ítélet után több mint 30 nap telt el, és az alperes nem távolította el a feliratot, ezzel megsértette a 2004. évi 554-es törvényt, amely előírja, hogy ha a bíróság másképp nem rendelkezik, az ítéletet 30 napon belül végre kell hajtani” – írták a beadványban.

A Hargita Megyei Törvényszék most helyt adott az egyesület beadványának, és úgy döntött, hogy a felirat eltávolítására vonatkozó jogerős ítélet végrehajtásának elmulasztása miatt Szentes Csabának az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell fizetnie bírságként minden nap késlekedésért. Ezt az összeget az említett végzés jogerőre emelkedése, azaz 2016. február 22-től számolják, és az akkori minimálbérnek megfelelően napi 210 lejt jelent – így jelenleg a bírság összege eléri az 57 ezer lejt. A törvényszék nem vette figyelembe a polgármester érveit, hogy a kifogásolt feliratot eltávolították, és az erről készült dokumentumokat is továbbították mind a feljelentőnek, mind a törvényszéknek.

Az elsőfokú ítélet megfellebbezhető a Marosvásárhelyi Ítélőtáblán, Szentes Csaba kérdésünkre azt mondta, ezt meg is fogja tenni. A polgármester tőlünk értesült az elsőfokú ítéletről, amelynek közlése ezután történik meg. „Én továbbra is fenntartom, hogy azt a jogerős bírósági ítéletet végrehajtottam, erre nekem bizonyítékaim vannak. Ha ezt döntötték, biztos, hogy lépni kell” – érvelt a fellebbezés mellett a községvezető, aki először az ítélet indoklását szeretné megismerni. Az egyesület a korábbi perben arra hivatkozott, hogy a községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át, és törvénytelenül használják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés