
Fotó: Iochom Zsolt
Május utolsó vasárnapján a délelőtti szentmise keretében a csíksomlyói egyházközséghez tartozó huszonnyolc fiatal járult első szentáldozáshoz a csíksomlyói kegytemplomban.
2014. május 25., 19:142014. május 25., 19:14
2014. május 25., 21:132014. május 25., 21:13
A javítás alatt álló Szent Péter és Pál plébániatemplom hiányában a csíksomlyói pápai kisbazilikában találkoztak a székely ruhába öltözött gyermekek az Úr Jézussal. Szülők, keresztszülők, rokonok és jelenlévők imádkoztak a gyerekekért, hogy a ma szívükbe fogadott Úr Jézustól a mai világ összevisszaságában soha ne szakadjanak el. A szentmise főcelebránsa Incze Dénes címzetes esperes, nyugalmazott plébános volt.
Kovács Attila csíksomlyói plébános az ünnep főszereplőit köszöntötte. „Ma életetekben először találkoztok Jézussal a kenyér és a bor színe alatt. De nem csak ti örvendtek ennek a napnak, hanem mi is. A templom feldíszítve, mindenki ünneplőben, mosoly az arcokon, mégis a legnagyobb öröm magáé Jézusé” – hangsúlyozta prédikációjában Kovács Attila.
Elmélkedésében egy tanulságos történetet osztott meg a hallgatósággal az igazi gazdagságról. „Ha Krisztus bent van a szívetekben, mindenetek megvan. Éppen ezért keressétek a vele való találkozást. A mai elsőáldozás legyen végtelen sok áldozás kezdete, nehogy az utolsó legyen” – zárta igehirdetését a csíksomlyói plébános.
A szentmise folytatásaként a gyerekek megújították keresztségi fogadalmukat, és a szülők áldásukat adták gyermekeikre, hogy első szent áldozáshoz járulhassanak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!