
Kisebb munkák és a térrendezés maradt hátra a Micimackó napközinél
Fotó: Borbély Fanni
Elhúzódott a csíkszeredai Micimackó napköziotthon épületének felújítása, amelyhez közel két éve fogtak hozzá. Most már látszik az alagút végén a fény, várhatóan ősszel beköltözhetnek az óvodások.
2025. május 28., 15:342025. május 28., 15:34
Naprakésszé tették a csíkszeredai Micimackó napköziotthon felújításának becsült értékét az önkormányzati képviselők keddi soron kívüli ülésén. Mint elhangzott, 2018 óta nem volt aktualizálva a beruházás értéke, de most már látják a végső értéket, a plusz munkálatokkal együtt. A határozattervezetben a korábbi 5,4 millió lejről 6,9 millió lejre módosították a megvalósíthatósági tanulmányban becsült beruházási költséget.
Fotó: Borbély Fanni
A napközi építéséhez 2023. nyarán fogtak hozzá, azonban nem várt akadályok miatt elhúzódott a kivitelezés.
Bors Béla csíkszeredai alpolgármester érdeklődésünkre felsorolta, hogy milyen tennivalók maradtak még hátra:
a földszinten az egyik teremben meg kell erősíteni a tartógerendákat (miután lebontották róluk a burkolatot, kiderült, hogy meg vannak hajolva);
a bejárati részt beépítik ablakokkal, illetve újraburkolják a padlót az előtérben;
fel kell újítani a meglévő belső ajtókat;
módosítani kell a tervezett belső lépcső szerkezetét, és egységes faburkolatot kap ez is a meglévő lépcsővel együtt;
a megfelelő tűzállóság biztosítása érdekében több réteg gipszkarton felhasználása vált szükségessé a falaknál;
a tűzriasztó berendezéseknek szerelőaknát kell kialakítani;
a műszaki terembe elektromos fűtőtestet szerelnek;
a földszinti mosdó szellőztetését hővisszanyerő egységgel biztosítják;
problémák merültek fel a szennyvízelvezető és az esővíz-elvezető rendszerrel, ezt is meg kell oldani.
– bizakodott az alpolgármester.
Fotó: Borbély Fanni
Korábban elkészült a teljes második emelet kialakítása és az új tetőszerkezet, továbbá a tűzlépcső, az ebédlő, és a műszaki terem. „A felújítás során kiderült, hogy szükségesek bizonyos szerkezeti megerősítések, például az emeleti födém megfelelő rögzítése a tartószerkezethez, emeleti betonkoszorú újraöntése, amihez a második emelet szerkezetét fogatták, ezeket elvégezték” – magyarázta a városvezető, hogy miért húzódtak el a kivitelezési munkálatok.
Most már a belső munkálatok vannak még hátra, többnyire a földszinten és az első emeleten, valamint az udvarrendezés.
Fotó: Borbély Fanni
A finanszírozást részben a Központi Régió Programból biztosítják, ehhez tavaly kötöttek támogatási szerződést. „Az értéknövekedéseket és a többletmunkákat azonban nem fedezi az uniós pályázat, ezt a város saját költségvetéséből fizeti”– tette hozzá Bors.

Hamarosan hozzáfognak a csíkszeredai Micimackó napköziotthon épületének átépítéséhez. A kivitelezési szerződést csütörtökön írták alá a tanintézet teraszán.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!