Egyszerre szólalt meg Csíkszereda összes harangja

•  Fotó: Rédai Botond

Fotó: Rédai Botond

Ritkán adódó alkalom, mondhatni egyedi történés, hogy egyszerre szólaljanak meg Csíkszereda összes templomának harangjai. Június 4-én délután fél 6-tól perceken keresztül zúgtak úgy, mint 90 évvel ezelőtt. Péntek volt akkor is, mint az említett napon. Magyarország nagypénteke. A református templomban összegyűlt emlékezők a Mátyás-huszárok gyűrűjében némán és meghatottan hallgatták a várost betöltő harangzúgást – írja beszámolójában Szatmári Ingrid református lelkipásztor.

Rédai Botond

2010. június 08., 14:142010. június 08., 14:14

2010. június 08., 15:532010. június 08., 15:53

•  Fotó: Rédai Botond Galéria

Fotó: Rédai Botond

A megemlékező istentiszteletre eljött a város magyar történelmi egyházainak papsága, hogy Isten elé vigyük fájdalmunkat, gyászunkat, ugyanakkor megvalljuk a nemzetünk feltámadásába vetett hitünket, fohászkodva Istenhez, akinek szent kezében, terveiben ott van elrejtve a mi magyar keresztény jövendőnk.

Az istentisztelet egy kisfilm levetítésével kezdődött, mely tömören összefoglalta korabeli képsorokkal a trianoni békediktátum nemzetünkre gyakorolt hatását. Az istentisztelet liturgiája az alkalom különleges voltához mérten egyedi volt, az invokációt, a bűnvalló, feloldozó, hálaadó imákat, az áldást felváltva mondták a katolikus, református, evangélikus, unitárius lelkészek.

Az igehirdetés szolgálatát Boros Károly római katolikus felcsíki főesperes a 2Kor. 4, 8–10 alapján végezte átadván Pál apostol üzenetét a gyülekezetnek, miszerint: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk”.

Szintén Isten igéjét hirdette Ötvös József marosi református esperes a Jn. 19, 30 alapján, párhuzamot vonva Jézus halála és feltámadása, illetve nemzetünket ért megsemmisítő szándékú tragédia, és a jövőbe néző reménységünk között.

A jelenlevők lélekben és imában együtt járultak a mennyei Atya trónusa elé, és átélhették azokban a megszentelt pillanatokban, amint a felekezeti különbözőségek megszűnnek, s egyazon nemzet gyermekeiként az egy Isten oltalma alatt állnak.

A cikket a Csíki Hírlap június 9-én megjelenő, Ökuménia rovatában olvashatják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
2026. február 06., péntek

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
Hirdetés