Egyre közelebb céljukhoz a Mária Úton érkező pünkösdi zarándokok

Hargita megyébe érkezett az a magyarországi zarándokcsoport, amelynek 15 tagja a Mária Út Egyesület, a Gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) irányításával gyalogosan zarándokol Csíksomlyóra a Mária Úton – tájékoztatott Péterfi Attila-Csongor, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatvezetője.

Rédai Botond

2010. május 18., 18:362010. május 18., 18:36

Galéria
Amint arról már többször beszámoltunk, a Mária Út egy közép-európai léptékű spirituális turistaút-hálózat, amely Mariazelltől (Ausztria) Magyarországon keresztül Csíksomlyóig vezet. Az útvonal alapvetően a Szűz Máriához kapcsolódó kegyhelyeket, emlékeket fűzi fel, teljes hosszában több ezer kilométer hosszúságban, de ehhez kapcsolódva minden történelmi, vallási, kulturális, természeti vagy épített értékre rá szándékozik irányítani az érdeklődők figyelmét. A Mária Út újabb kapu a világra. Aki megtalálja a Mária Utat, megtalálja az érintett települést és annak értékeit is. A romániai szakasz kijelölése folyamatban van – tudtuk meg Péterfi Attilától.

A búcsúra igyekvő zarándokok 40 nap alatt több mint 850 kilométert gyalogolnak, hogy a Csíksomlyói Szűzanyához megérkezzenek. Hargita megyében a pihenőhelyek Parajdon, a Bucsin-tetőn, Gyergyóalfaluban, Csíkkarcfalván és Csíksomlyón lesznek. Akik szeretnék elkísérni a zarándokokat, csatlakozhatnak reggelenként a szálláshelyeken. Pénteken Karcfalvától Csíksomlyóig a csíkszéki ekések szervezik az útvonalat, hozzájuk lehet csatlakozni a reggeli 6.33-as személyvonatnál a csíkszeredai állomáson.

Május 15-én indult el Máriapócsról egy 19 főből álló biciklis csapat is, ők pénteken érkeznek meg Csíksomlyóra. Aki őket szeretné elkísérni az utolsó kilométereken, azoknak a gyülekező 12.45-kor a csíkszeredai Szabadság tér Sapientia egyetem felőli sarkánál lesz. Útjuk a Hármaskereszttől (Tolvajos-tető) a delnei Szent János-templomhoz vezet. „Fontos, hogy minél többen csatlakozzanak, hiszen a megfáradt zarándokok moráljukat segíti egy nagyobb kísérő társaság” – hangsúlyozta Péterfi.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak

A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak
2026. február 05., csütörtök

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja

A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja
2026. február 05., csütörtök

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket

Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában

Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában
2026. február 05., csütörtök

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt

Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt
2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
Hirdetés