
Fotó: Veres Nándor
Több alkalommal okoztak riadalmat kígyók, illetve kígyófészkek az elmúlt időszakban, a kígyók azonban ártalmatlan siklóknak bizonyultak. Viperamarás a nyáron eddig egy alkalommal fordult elő a csíki térségben.
2014. július 08., 16:392014. július 08., 16:39
2014. július 09., 11:232014. július 09., 11:23
Az egyik csíkszeredai lakótelepen láttak a napokban kígyót – jelezték a Csíki Hírlap szerkesztőségében, korábban pedig egy szintén forgalmas intézmény udvarán találtak kígyófészket, a riadalmat okozó csúszómászók azonban ott is ártalmatlan siklónak bizonyultak. Demeter László biológus érdeklődésünkre azt mondta, nem tapasztalta, hogy több kígyó lenne a térségben, mint korábban.
Van ellenszer a kórházban
Viperamarás eddig egy fordult elő idén nyáron. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere közölte, júniusban szállítottak be a kórházba egy balánbányai férfit viperamarás miatt. A beteg megkapta a viperaméreg ellenszerét és a kórház intenzív osztályán kezelték, illetve tartották megfigyelés alatt, majd gyógyultan távozott – ismertette, hozzáfűzve: a kórháznak van viperaméreg-ellenszere, így el tudják látni, ha valakit ez a mérges kígyó mar meg.
Tavaly nyáron sokkal több viperamarás fordult elő, az elmúlt év júliusában arról számoltunk be, hogy öt személyt láttak már el emiatt a csíkszeredai kórházban, és fogytán az ellenszer.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!