
Fotó: Veres Nándor
Számos hatóság, intézmény decentralizációjáról esett szó az utóbbi időszakban, köztük a népegészségügyi igazgatóságnak a megyei önkormányzat hatáskörébe való átutalása is felmerült.
2013. október 17., 19:002013. október 17., 19:00
2013. október 17., 19:322013. október 17., 19:32
Már következő évtől a megyei és helyi önkormányzatok hatáskörébe helyezné át több kormányzati intézmény megyei kirendeltségeit Liviu Dragnea kormányfőhelyettes. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke ezzel kapcsolatos kérdésünkre azt mondta, kedvező fordulatnak tartja a kormányzati intézmények és állami ügynökségek helyi szintre való áthelyezését. „Ha a decentralizáció valóban megvalósul, akkor számos hivatal közelebb kerül a lakossághoz, a direkt módon választott helyi és megyei vezetőkhöz, ez pedig üdvözlendő és támogatandó. Egyelőre azonban némi kétkedés van bennem azzal kapcsolatosan, hogy képes lesz-e a miniszterelnök-helyettes ezt a kezdeményezést végigvinni. Ugyanakkor fontos, hogy az intézkedés mellé forrásokat is rendeljenek, hiszen önerőből nehéz lenne fenntartani a decentralizált intézményeket” – mondta Borboly Csaba.
A decentralizálandó intézmények között a népegészségügyi igazgatóságokat is említették. A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi ezzel kapcsolatosan azt mondta, kíváncsian várják az átszervezésre vonatkozó tervezetet, hisz nem ismerik ennek részleteit. Úgy véli, hogy ha a népegészségügyi igazgatóságokat a megyei önkormányzatokhoz utalják is át, az intézmény egyes hatásköreinek továbbra is országos prioritást kell biztosítani. Ilyen például a járványtan, ahol szükség lehet gyors, országos intézkedésekre – mutatott rá. Ugyanakkor érdekellentétek is felmerülnek, amelyeket fel kell majd oldani, hisz hogyan dönthetne például a megyei önkormányzathoz tartozó népegészségügy a szintén a megyei önkormányzat alárendeltségében működő megyei kórház engedélyei ügyében – tette fel a kérdést az igazgató. Leszögezte ugyanakkor, hogy az esetleges decentralizáció után is szakmai vezetésre lesz szükségük ezeknek az intézményeknek. Tar Gyöngyi attól tart, hogy az átszervezés újabb személyzetcsökkentéssel járhat. Ismertette, jelenleg is leépítés zajlik náluk, miután megszüntették az intézmény be nem töltött állásait, további négyszázalékos személyzetcsökkentést írtak elő számukra, amely három személy elbocsátását jelenti a megyében.
A decentralizáció kapcsán a napokban az is felmerült, hogy a megyei mentőszolgálatokat a SMURD rohammentő szolgálatba olvasztanák be.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!