
Fotó: Antal Zsombor
Tekintélyes anyagi kárral járó gyújtogatás történt hétfőre virradóra Újtusnádon – közölte a Hargita megyei tűzoltóság megbízott szóvivője.
2015. október 29., 16:542015. október 29., 16:54
2015. október 29., 16:572015. október 29., 16:57
Ovidiu Dudu alezredes elmondta, az október 26-án hajnali három órakor riasztott csíkszeredai tűzoltók két bevetési egységgel vonultak ki az újtusnádi helyszínre, ahol két, szomszédos gazdasági melléképület lángolt. A két háztartást kiszolgáló épületek leégtek, a kár becsült értéke eléri a harmincezer lejt.
A hivatásos alakulat munkáját a helyi, szeptemberben víztartályos esetkocsit kapott önkéntes tűzoltók, illetve a tusnádfürdőiek segítették. A tűz keletkezésével kapcsolatban az alezredes elmondta, a vizsgálatok szerint szándékos gyújtogatás okozta a szerencsétlenségeket. A községben az utóbbi években ez már a sokadik, szándékos károkozás számlájára írható tűzvész volt – augusztusban ugyancsak egy melléképület semmisült meg gyújtogatás miatt, előtte pedig szintén egy csűr, szénatároló, sőt több mint tízezer négyzetméteres istálló is hamuvá vált. Az elkövetőt még nem azonosították.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!