Csontváry összeköt bennünket

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Ünnepélyes keretek között, meghívottak és számos érdeklődő jelenlétében nyitották meg a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban szombaton a Csontváry-képek Erdélyben című kiállítást.

Péter Beáta

2016. május 07., 20:242016. május 07., 20:24

2016. május 07., 23:192016. május 07., 23:19

„Két esztendei előkészület, széles körű szakmai és civil összefogás eredményeként elhoztuk az erdélyi kultúrabarát közönség által oly régen várt kiállítást. Csontváry Kosztka Tivadar művészete Erdélyben, Székelyföld szívében mától megtekinthető” – fogalmazott a megnyitóünnepség kezdetén Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója.

Az eseményen ünnepi beszédet mondott a kiállítás két fővédnöke, Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Őri László, Pécs alpolgármestere, Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere és Bellák Gábor művészettörténész, a kiállítás kurátora.

„Különös dolog magyarként élni és magyarként alkotni. A Csíki Székely Múzeumban is tudják ezt, hogy milyen különleges dolog az, ahogyan mi élhetünk és alkothatunk és azt is tudják, hogy ezt a különös dolgot nekünk újra és újra nem csak élni kell, hanem meg is kell mutatni. Meg kell mutatni egymásnak, meg kell mutatni magunknak és meg kell mutatni másoknak is, ha kíváncsiak rá” – hangsúlyozta Balog Zoltán. Kitért arra is: „Csontváry valóban jó alkalom arra, hogy találkozzunk, hogy együttműködjünk. Minden magyar géniusz, minden magyar kulturális teljesítmény jó alapot biztosít, megadja azt a szövetet, megadja azt a közeget, ahol magyaroknak legjobb együtt lenni.”

Antal Attila köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a mai nap ünnep a múzeum, a város, a kultúrát fogyaszt közönség és a közösség számára.

Kelemen Hunor úgy vélte, amikor néhány évvel ezelőtt Gyarmati Zsolt igazgató megtervezte a Csíki Székely Múzeum jövőjét, akkor egy kicsit látnoki munkát is végzett, hiszen ő hosszú évtizedekre tervezett konokul, kitartóan és partnert talált a csíkszeredai önkormányzatban, a városvezetésben, és bebizonyították, hogy Csíkszeredát meg lehet nyitni a világ fele, illetve a világot el lehet hozni Csíkszeredába.

Baán László elmondta, nagy örömmel hozták el Csontváry alkotásait Csíkszeredába. „Biztos vagyok benne, hogy ezek a képek arra is régóta vártak már, hogy eljöhessenek Erdélybe. A Magyar Nemzeti Galéria pedig hivatásának tekintette, hogy ehhez hozzásegítse, hogy itt ma bemutatásra kerüljön.”

Őri László rámutatott, jelentőségteljes az esemény a magyar-magyar kapcsolat vonatkozásában, hiszen nemzeti összetartozásunkat minden találkozásunkban újra és újra kifejezhetjük, megerősíthetjük. Különösen az ilyen alkalmakkor, amikor a közös magyar kultúrkincsünknek együtt örülhetünk és együtt csodálkozhatunk rá e kivételes, sokat vitatott,de mindenki által elismert életműre, amelyik a Csontváry Kosztka Tivadaré.

A kiállítás kurátora, Bellák Gábor megköszönte a Csíki Székely Múzeum munkatársainak a kiállítás rendezése során tanúsított professzionális és lelkes hozzáállását. „Úgy érzem, hogy egy olyan közönség elé kerül ez a Csontváry-életmű, aki érti és szereti ezt. Mindig próbáljuk Nyugaton is megmutatni Csontváryt, de valójában a nevét sem tudják kimondani. Olyan helyen kell megmutatni ezt az életművet, ahol várják, szeretik, ahol meg akarják érteni.”

A megnyitón a Csíki Kamarazenekar zenélt, valamint Márdirosz Ágnes, a Csíki Játékszín színművészének szavalt. A kiállítás, amely Csontváry Kosztka Tivadar 47 alkotását és az első festményét ihlető Munkácsy Mihály-művet mutatja be, augusztus 20-áig látogatható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés