Csíkszeredában is akad munka az áradás után

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A hargitai megyeszékhelyen még kedden is az árvíz okozta károk felszámolásán dolgoztak a szakemberek. A Nagyrét utca vasúthoz közeli részén reggeltől működtek a pumpák, a hétvégén felgyűlt vizet próbálták eltüntetni az útról. Még mindig nehezen lehet megközelíteni a Harom dombját, a kiöntött Olt ugyanis teljesen elzárta a bekötő utat. A legjobban érintett Kútpatak utcában már a fertőtlenítésen dolgoztak.

Rédai Botond

2010. június 29., 15:312010. június 29., 15:31

2010. június 29., 19:232010. június 29., 19:23

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

A hétvégi árvíz a legnagyobb kárt a Kútpatak utcában okozta – tudtuk meg Róth Lászlótól, a polgármesteri hivatal polgárvédelmi felelősétől. Az illetékes elmondta, a Fitód patak, illetve a domboldalakról bezúduló víz 23 háztartás veteményeseit, udvarait, illetve pincéit öntötte el, ezen kívül három lakóházba is behatolt. „Hiányzott a gátból egy rész, azt pótoltuk” – magyarázta a mintegy 300 homokzsák felhasználásával kapcsolatban Róth. Mint kifejtette, szombaton néhány óra alatt levonult az ár, kedden is az érintett területek takarításán, fertőtlenítésén dolgoztak.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Szintén kedden még mindig nehezen megközelíthető volt a Harom dombjaként ismert terület. Az itt kiáradt Olt teljesen elzárta a vasúton keresztül vezető bekötőutat, így az ottani néhány lakóházat, illetve gazdasági létesítményt traktorral vagy a zsögödi, illetve szeredai fürdő irányából lehetett megközelíteni a mezőn keresztül. „A hétvégétől közel egy métert apadt már az Olt szintje” – említette a polgárvédelmi felelős, aki szerint tetőzéskor a víz egészen a vasúti átjáróig kiáradt. Elmondása szerint a város szeredai és zsögödfürdő közötti részén az okozta a problémát, hogy az Olt három helyen is átszakította a töltést, ezeket az ár levonulása után mindenképpen ki kell javítani.

Tegnap reggeltől folyamatosan szivattyúzták a felgyűlt vizet a Nagyrét utca vasúti felüljáró alatti szakaszán, Róth László reményei szerint szerdára zavartalan lehet a közlekedés ezen az útszakaszon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés