
Fotó: Veres Nándor
Egy vállalkozás két szolgálati autóját is megrongálták a csíkszeredai Kalász lakótelepen. A cégvezető szerint valószínűleg gumilövedékes fegyverrel történt a károkozás, a rendőrség azonban „bizonyíték hiányában” mást feltételez. Az elkövető kiléte egyelőre ismeretlen.
2013. október 04., 15:572013. október 04., 15:57
A károsult egy hete figyelt fel arra, hogy a néhány nappal korábban – áttetsző fóliával – feliratozott autója hátulsó szélvédőjén a párátlanítás ellenére sincs kilátása. A járművet a dekorációt készítő céghez vitte vissza, ahol a kettős rétegű fóliázás szemügyre vételekor azzal szembesültek, hogy a szélvédő alulsó részét feltehetőleg lövedék érte, berepesztve az üveget. A részletesebb vizsgálatok során feltűnt, hogy a csomagtér-ajtón további két kisebb, lövedékre utaló sérülés található. A rendőrség értesítése nyomán az autót és a helyszínt megvizsgálta a bűnügyi nyomozócsoport.
Mindössze három nappal később a megrongált jármű mellé parkolt, ugyanazon céghez tartozó, hasonlóan feliratozott másik autót is több találat érte – a „célkeresztbe” ezúttal is a hátulsó szélvédő, illetve az oldalajtók kerültek. A bűnügyi csoport másodszor is kiszállt a helyszínre nyomokat rögzíteni, a feltételezett lövedékeket viszont nem találták meg.
„Ellenségem, haragosom nincs, de valaki mégis rám szállt” – mondta el az autók tulajdonosa, értetlenül állva a történtek előtt. Az autókat összesen hét találat érte. A sérülések formája és mértéke alapján tíz-húsz méterről, különböző szögekből, valószínűleg gumilövedékes fegyverből vagy légpuskából adhatták le a lövéseket.
„Egyszerű” rongálás gyanújával folytat ismeretlen elkövető ellen vizsgálatot a rendőrség – közölte érdeklődésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint elmondta, a bűnügyi nyomozócsoport „nem talált semmilyen arra utaló nyomot, ami lőfegyver használatára utalna”. Hozzátette, lövedék és egyéb bizonyítékok hiányában a nyomozók szerint egy kemény tárggyal törték be a jármű hátulsó szélvédőjét.
A vállalkozás ügyvezetője reméli, hogy a rendőrség nyomozása mellett a civilektől is segítséget, információkat kaphat a tettes kilétét illetően. Szerinte ugyanakkor „az autókon lévő egyértelmű nyomok alapján” a rendfenntartóknak mindenekelőtt az engedélyköteles fegyvereket birtoklókat kellene „górcső alá venniük”.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!