Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vádirata szerint egyebek mellett a szabálytalan pályáztatás, a tervezettnél sokkal vékonyabb aszfaltréteg és a törvénytelen kifizetés írható Borboly Csaba számlájára a 131-es megyei út felújítása kapcsán. A vádiratot hétfőn az Átlátszó Erdély oknyomozó portál ismertette.
2015. február 23., 12:092015. február 23., 12:09
2015. február 23., 15:102015. február 23., 15:10
Tényfeltáró írást közölt hétfőn reggel az Átlátszó Erdély, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnökének egyik útfelújítási ügyéről az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vádirata alapján. Az ügyészség két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán vizsgálódott, azzal vádolva Borbolyt és további személyeket, hogy több millió lejjel károsították meg az államot.
Az írásból kiderül, hogy a Hargita megyei önkormányzat elnöke személyesen adott utasítást arra, hogy a 131-es, Felsőboldogfalvát és Erdővidéket összekötő megyei út felújításkor 16 helyett 5 centiméter vastagságban aszfaltozzanak. „A számos törvénytelenséget utólag próbálták lepapírozni, állítja vádiratában az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA)” – számol be az Átlátszó Erdély.
„Borboly Csaba személyes utasítására sorozatos szabálytalanságot követtek el a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es megyei út felújítása során. Az utat a tervekben előírt vastagságnál jóval vékonyabb aszfaltréteggel borították” – állítja a vádirat alapján a tényfeltáró portál.
A Sipos Zoltán által jegyzett írásban kitérnek Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő szerepére is az ügyben, akit az az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is vizsgált érdekeltsége miatt az útfelújítást végző Stravia Group SRL-ben. A vádirat szerint a megyei tanács szabálytalanul írta ki a közbeszerzést a 131-es megyei út felújítására, ezáltal a Stravia Group SRL-t hozva helyzetbe.
Az írás a vádiratból telefonbeszélgetéseket is közöl, amelyekben Borboly Csaba is utasításokat ad az útfelújítással kapcsolatosan. Többek között egyik beosztottján keresztül azt az ukázt adja a Stravia Group ügyvezetőjének, Sajó Tibornak, hogy a terv szerint előírt vastagság helyett csak 4 cm koptató, illetve 1 cm kiegyenlítő réteget fektessenek le, „hogy minél hosszabb távon lehessen aszfaltozni”.
A tényfeltáró anyag közli a Borboly Csaba és Sófalvi László, akkori alelnök közötti egyik beszélgetést is, amiben Borboly világosan kimondja: hamis papírok alapján fizették ki a szóban forgó útfelújítási munkálatokat.
A másik, Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújításának körülményeiről portálunk korábban exkluzív riportot közölt, amelyben Kósa Péter, Csíkszentmihály polgármestere számolt be az útfelújítás kapcsán általa tapasztalt törvénytelenségekről.
Borboly Csaba és tizenkét másik érintett személy ellen jelenleg is büntetőeljárás zajlik a Hargita megyei törvényszéken, amelynek legközelebbi tárgyalása március 3-án lesz.
FRISSÍTÉS: Megkerestük Borboly Csabát
A tényfeltáró anyag kapcsán Borboly Csaba álláspontjára is kíváncsiak voltunk, aki megkeresésünkre sms-ben a következőt válaszolta: „Kérem keresse az ügyvédemet, ha kérdése van az ellenem folyó büntetőeljárással kapcsolatban. Akit érdekel, és tájékozódni kíván az eljárás eddigi fejleményeiről, az elolvashatja a bírósági tárgyalásokról készített beszámolókat az interneten. A két nagy román hírügynökség, az Agerpres, illetve a Mediafax is rendszeresen beszámol a bírósági tárgyalásokról, tehát interneten is elérhető tudósításaikat minden érdeklődőnek figyelmébe ajánlom, mert alaposak, részletesek és tényszerűek. Azon újságíróknak, sajtóorgánumoknak akiket érdekel, hogy ebben az ügyben mi az igazság, javaslom a bírósági tárgyalások látogatását, ugyanis az igazságot a bíróságon szolgáltatják, nem máshol. A büntetőügyemmel kapcsolatos eddigi provokációnak eddig sem ültem fel, és ezután sem fogok.”
Tudósításunk az ügy legutóbbi tárgyalásáról egyébként ITT olvasható, továbbá cikkünk jobb oldalán megtalálhatók az ügy kapcsán publikált korábbi hírek, beszámolók, tudósítások.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!