Bérmálás: amikor a fiatalból felnőtt keresztény lesz

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Negyvenhat csíki egyházközségben tartanak bérmálást idén május 12-étől június 15-éig. Mint arra egy csíkszéki plébános rámutatott, a bérmálás szentsége révén – amelyben a megkeresztelt megkapja a Szentlélek ajándékát – erőt és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az egyházban és a világban is.

Szabó Kamilla-Mária

2017. február 12., 18:362017. február 12., 18:36

2017. február 12., 20:162017. február 12., 20:16

A Gyulafehérvári főegyházmegyében idén az Alcsík-Kászoni, a Felcsíki és a Marosi főesperesi kerületekben végeznek bérmálásokat − számoltak be a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján, ahol közzétették a bérmálások sorrendjét is. Csíkszéken május 12-én kezdődik el a bérmálás szentségének kiszolgáltatása, elsőként Csíkszentmihályon és Csíkajnádon válhatnak felnőtt keresztényekké a fiatalok. Legkésőbb, június 15-én a nagykászoni 15. életévüket betöltöttek bérmálkozhatnak meg. Az egy hónap alatt összesen negyvenhat csíki egyházközségben szolgáltatják ki a nagykorúság szentségét.

A bérmálkozás lényegéről, a bérmakeresztszülők szerepéről Vakaria Béla csíkszentmártoni plébánost kérdeztük. Mint mondta, „Isten minden embert meghív az élet szentségére, amely kortól függetlenül, bármely élethivatásban megvalósítható azáltal, hogy Isten kegyelmével együttműködünk, és ebben a kegyelemben éljük meg istengyermeki feladatainkat”. Továbbá kifejtette, a kegyelem természetfeletti ajándék, Isten élete bennünk. Isten kegyelme kétféle lehet, van megszentelő és segítő − ezek nélkül pedig nem lehet igazán keresztény életet élni. Isten kegyelme leginkább a szentségekkel, a szentelményekkel és az imádsággal szerezhető meg.

„A bérmálás szentsége révén, amelyben a megkeresztelt megkapja a Szentlélek ajándékát, erőt és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az egyházban és a világban is. Rendszerint a püspök bérmál, ellenben megbízásból bármely felszentelt pap bérmálhat. A bérmálás pillanatában a püspök felteszi a kezét a bérmálkozó fejére, homlokát kereszt alakban megkeni krizmával, és azt mondja: XY, vedd a Szentlélek ajándékának jelét” − részletezte a lelkipásztor. Megjegyezte, azok a fiatalok, felnőttek részesülhetnek ebben a szentségben, akik kellő oktatásban részesültek, és elkötelezik magukat a keresztény életre. A felkészítők során igyekeznek megértetni a bérmálkozókkal, hogy mennyire fontos, különösen napjainkban, hogy a Szentlélek hétszeres ajándékát megnyerjék, és aszerint az Istentől kapott kegyelemmel tudjanak keresztény életet élni. „Mert ha valamikor szükség volt a Szentlélek segítségére, akkor napjainkban biztosan, hiszen egyre több kihívással kell szembenézni” − nyomatékosított.

Vakaria Béla rámutatott, a bérmakeresztszülő feladata, hogy a megbérmáltat szóval és példával segítse a keresztény életben. Emiatt ajánlott olyan személyt választani, aki gyakorolja a vallásos életet, az egyház elvárásainak igyekszik megfelelni, építő tagja az egyházközségének. Nagyon szép, de felelősséggel járó feladat. „Az volna szép, ha a bérmálkozókkal együtt a bérmaszülők is szívügyüknek tekintenék ezt a lépést, és a bérmálkozás pillanatában nyitott lélekkel imádkoznának a szentség befogadásáért.” Csíkszentmártonban egyébként május 30-án délelőtt 10 órától részesülhetnek a bérmálkozás szentségében az arra felkészültek.

A bérmálások rendje a csíkszéki egyházközségekben (forrás: a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapja)

Település

Dátum

Időpont

Csíkszentmihály

Május 12.

10 óra

Csíkajnád

Május 12.

17 óra

Csíkszentmiklós

Május 15.

10 óra

Csíkborzsova

Május 15.

17 óra

Balánbánya

Május 16.

10 óra

Csíkszenttamás

Május 16.

17 óra

Csíkszentdomokos

Május 17.

10 óra

Csíknagyboldogasszony

Május 17.

17 óra

Csíkdelne

Május 18.

10 óra

Csíkpálfalva

Május 18.

17 óra

Szépvíz

Május 19.

10 óra

Madéfalva

Május 19.

17 óra

Csíkrákos

Május 20.

10 óra

Csíkcsicsó

Május 20.

17 óra

Csíkdánfalva

Május 21.

10 óra

Csíkmadaras

Május 21.

17 óra

Csíksomlyó

Május 22.

10 óra

Csíktaploca

Május 22.

17 óra

Hargitafürdő

Május 23.

10 óra

Gyimesfelsőlok

Május 23.

17 óra

Gyimesközéplok

Május 24.

10 óra

Hidegség

Május 24.

17 óra

Kostelek

Május 25.

10 óra

Magyarcsügés

Május 25.

17 óra

Csíkszentkirály

Május 26.

10 óra

Csíkszentimre

Május 26.

17 óra

Gyimesbükk

Május 27.

10 óra

Csíkszentsimon

Május 27.

17 óra

Csíkszentgyörgy

Május 28.

10 óra

Csíkkozmás

Május 28.

17 óra

Nagytusnád

Május 29.

10 óra

Csíkverebes

Május 29.

17 óra

Csíkszentmárton

Május 30.

10 óra

Csíklázárfalva

Május 30.

17 óra

Csíkmenaság

Május 31.

10 óra

Csíkmindszent

Május 31.

17 óra

Kászonújfalu

Június 1.

10 óra

Csatószeg

Június 1.

17 óra

Csíkszereda – Szent Kereszt

Június 4.

10 óra

Csíkszereda – Szent Ágoston

Június 4.

17 óra

Csíkszentlélek

Június 5.

10 óra

Kászonjakabfalva

Június  5.

17 óra

Csíkzsögöd

Június 11.

10 óra

Tusnádfürdő

Június 11.

17 óra

Újtusnád

Június 13.

10 óra

Nagykászon

Június 15.

10 óra 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés