
Fotó: Veres Nándor
Elkészült Csíkszentkirályon – a helyiek által rég várt – kincseszegi falurész csatornahálózata, ezzel befejeződött a vezetékrendszer kiépítése, de a derítőállomás bővítése még hátravan. A szolgáltató az új részen is az önkormányzat által működtetett Ecken Közmű kereskedelmi egység lesz.
2015. október 26., 21:162015. október 26., 21:16
Befejezték a szennyvízhálózat kiépítését Csíkszentkirály Kincseszeg falurészén, már lehet csatlakozni a rendszerre, így november elsejétől ebben a falurészben is kiszámlázzák a csatornadíjat. Mint ismeretes, ezen a falurészen a szennyvízhálózat kiépítése tavaly kezdődött el, a szükséges pénzt a kormány Helyi Fejlesztési Programja biztosította – elevenítette fel Bőjte József. Csíkszentkirály alpolgármestere kifejtette, a két részből – hálózatkiépítésből és derítőállomás-bővítésből – álló beruházás összértéke 2,1 millió lej, amelyből 10 százalékos önrészt vállalt fel a helyi önkormányzat.
A hálózatkiépítés befejeződött, lefektették a szükséges mintegy 4,5 kilométernyi vezetékrendszert, viszont a meglévő derítőállomás új tisztítóblokkal való bővítése még várat magára. Az ehhez szükséges pénz biztosítva van, így a kivitelezőn áll, hogy mikor tudja a modult leszállítani és üzembe helyezni, az önkormányzat egyelőre kivár – közölte az illetékes. Hozzátette, a bővítésre azért van szükség, mert a kincseszegiek rácsatlakozásával mintegy 15-20 százalékkal megnövekedik a szennyvízmennyiség, s bár a jelenlegi rendszer át tudja venni azt az érintett részről, az önkormányzat hosszú távon gondolkodik. A fejlesztéssel pedig elérnék, hogy a tisztítóállomás gond nélkül be tudja fogadni a további rácsatlakozók, az újonnan a településre költözők szennyvízmennyiségét is. A tisztítóblokk által napi 550 köbméter szennyvizet tudnak majd megtisztítani a jelenlegi 300 köbméterhez képest.
A szennyvízrendszer kiépítését finanszírozó beruházásnak nem volt része a csatlakozók felszerelése, így azt a helyieknek kellett kifizetniük. „Ahogy fektették le a csöveket, minden porta előtt felszerelték a rácsatlakozó idomokat is, hogy ne kelljen még egyszer ásni. A szerződés alapján erre minden család fizetett közel 300 lejt a kivitelezőnek, emellett volt egy ötven lejes csatlakozási illeték, amelyet a helyi közműszolgáltatónak fizettek a helyiek. Ezenkívül a rácsatlakozást a telekhatártól mindenki saját maga fizette” – részletezte a csatlakozás költségeit Bőjte.
Szinte mindenki csatlakozott már az újonnan kiépült rendszerre, a helyiek pozitívan fogadták, várták a munka végét: a már meglévő rendszer igénybevételéhez hasonlóan 90 százalék fölötti a lakók rácsatlakozásának aránya. A kincseszegi részen az átadás után a szolgáltató a helyi önkormányzat által működtetett Ecken közműszolgáltató lesz, amely a meglévő víz- és szennyvízrendszereket is üzemelteti – ismertette az elöljáró. Érdeklődésünkre kifejtette, a 2014 januárjától szolgáltató céget azzal a céllal hozták létre, hogy tudják alacsonyan tartani az árakat. A cég kevés személyzettel működik. Csíkszentkirályon 1,94 lejbe kerül a víz köbmétere, a szennyvízé pedig 1,5 lejbe. Az elfogyasztott víz nyolcvan százalékát számolják fel szennyvízként. Ezekkel az árakkal hozzávetőleg felét kell fizetniük a helyieknek, mint amennyit a korábbi szolgáltatónak kellett.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!