Azokat az utakat is javítják, ami még nem látott aszfaltot

Kavicsos utak, utcák javítására, karbantartására, illetve újraalapozására költ valamivel több mint 500 ezer lejt idén a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal. A szükséges közbeszerzési eljárás kiírása már megjelent, a munkálatokat az év folyamán végzik el.

Kovács Attila

2017. január 26., 00:022017. január 26., 00:02

„Karbantartásokról van szó, minden évben el van különítve egy összeg a kövezett utak javítására, felújítására” – közölte kérdésünkre Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere szerint azt, hogy pontosan hol van szükség ilyen munkálatokra, akkor lehet majd látni, ha vége van a télnek. „Van, ahol többet, máshol kevesebbet kell dolgozni. Van, ahol majd két kisebb gödröt kell betömni, más esetben viszont húsz nagyobb kátyú keletkezik, és azokat kel eltüntetni” – részletezte.

A javítások a megyeszékhely összes aszfaltozatlan utcáját érintik majd, és a gödrök betömése mellett a vízelvezető sáncok takarítását, átereszek javítását is elvégzik a csapadékvíz elvezetése érdekében. Néhány útszakaszon a talaj kiegyenlítésére, illetve új töltés, majd kavicsréteg elhelyezésére és tömörítésre is szükség lesz, valamint új átereszek kialakítására és padkavágásra.

Akárcsak a korábbi években, hidegaszfalt használatára is szükség lesz Csíkszeredában az aszfaltozott útszakaszokon megjelenő gödrök betömése érdekében – de mint az alpolgármester mondta, egyelőre túl hideg van ehhez, meg kell várni az enyhülést. „Kollégáink már készülnek, összeírják azokat az útszakaszokat, ahol erre szükség van, de úgy látom, ebben a hónapban még nem lehet hozzáfogni” – mondta kérdésünkre Szőke. Az alpolgármester szerint a helyzet nem annyira rossz, de vannak olyan gödrök, amelyeket ideglenesen így kell eltüntetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Nem lesz áram Csíkszereda és Csíkszentmihály egyes háztartásaiban

Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.

Nem lesz áram Csíkszereda és Csíkszentmihály egyes háztartásaiban
2025. december 03., szerda

Székelyföld legenyhébb reggelére ébredtek szerdán Csíkszeredában

A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.

Székelyföld legenyhébb reggelére ébredtek szerdán Csíkszeredában
2025. december 03., szerda

Tehetetlenek Csíkszeredában a gazda nélkül kószáló lovak ügyében

Több alkalommal is gazdátlanul csatangoló lovakat láttak Csíkszereda utcáin, legutóbb a Hajnal utcában. Noha a rendőrség bírságolhatja a tulajdonosokat, a kóbor állatok elszállítása továbbra is megoldatlan probléma.

Tehetetlenek Csíkszeredában a gazda nélkül kószáló lovak ügyében
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Kezdődhetne a bölcsődeépítés Csíkszentsimonban

Előkészítette a terepet az önkormányzat, így nincs akadálya már annak, hogy Csíkszentsimonban is elkezdjék a bölcsőde építését. A befejezési határidő jövő nyáron van, ami igen közeli, annál is inkább, hogy a kivitelező alvállalkozókat keres.

Kezdődhetne a bölcsődeépítés Csíkszentsimonban
2025. december 02., kedd

Mikulásváró ünnepség Csíkszeredában

Ünnepi koncert, szabadtéri korcsolyapálya-megnyitó, Mikulás-vonat és kézművesvásár – színes, kedves Mikulásnapi programmal készülnek Csíkszeredában.

Mikulásváró ünnepség Csíkszeredában
2025. december 02., kedd

Márciustól megvásárolhatók a csíkszeredai ANL-lakások

Indul az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített csíkszeredai lakások eladása: 2026. március elsejétől le lehet adni az igénylési iratcsomókat.

Márciustól megvásárolhatók a csíkszeredai ANL-lakások
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Fogyatékkal élők által készített egyedi tárgyakat állítanak ki Csíkszeredában

Huszadik alkalommal szervezik meg a fogyatékkal élők kézműves kiállítását Csíkszeredában. A promenádon szerdán egyedi alkotásokkal várják az érdeklődőket a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából.

Fogyatékkal élők által készített egyedi tárgyakat állítanak ki Csíkszeredában
2025. december 02., kedd

Kigyulladt egy autó Csíkkozmásnál, ketten kórházba kerültek

Közúti baleset történt Csíkkozmásnál keddre virradóra: egy autó árokba sodródott és kigyulladt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Kigyulladt egy autó Csíkkozmásnál, ketten kórházba kerültek
2025. december 02., kedd

Új iskola építésére alkalmas területet keres a csíkszeredai önkormányzat

Hosszú távon egy új iskolaépület jelentene megoldást a csíksomlyói tanulók számára, ehhez keres alkalmas területet a csíkszeredai városháza. A diákok addig is az erdőalji konténeriskolában maradnak. Régi iskolájukban a jövőben paplakásokat hoznak létre.

Új iskola építésére alkalmas területet keres a csíkszeredai önkormányzat
Hirdetés