Véget értek az érettségi keretében a vizsgák, már csak a javítások és az eredmények kifüggesztése van hátra. Az utolsó vizsganap is hozott izgalmakat, mert két tantárgy tételének fordításában is hibát találtak.
2012. július 06., 13:432012. július 06., 13:43
2012. július 08., 11:502012. július 08., 11:50
Az utolsó írásbeli vizsgán, pénteken Hargita megyében biológiából vizsgázott a legtöbb diák, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség összesítése szerint 1014-en írtak ebből a tárgyból. Szintén sokan, 931 diák vizsgázott földrajzból és kevesebben, alig több mint százan vagy száz alatti létszámban választották a fizikát, kémiát, informatikát, filozófiát, közgazdaságtant, logikát, pszichológiát és szociológiát.
Csalási kísérlet miatt senkit sem zártak ki, ismét gond akadt azonban az oktatási tárca által küldött tételek magyar nyelvű fordításaival, két tantárgynál is. Amint Hodgyai László tanfelügyelő ismertette, a hibát az osztályokban, a téltelek szétosztása után fedezték fel, ezután pedig gyorsan kijavították a rossz fordításokat, és kiközölték minden vizsgaközpontnak, hogy a helyes fordítást vegyék figyelembe. „A fordítási hibák nem voltak nagyon súlyosak, a diákok a tételek román változatát is meg kell kapják, így nem okozhatott nagy gondot az elírás” – mondta Hodgyai László. Kérdésünkre válaszolva, hogy idén több volt-e a hiba a tételekben és fordításaikban, mint máskor, a tanfelügyelő elmondta, mindig adódnak kisebb-nagyobb elírások, de fel vannak készülve ezek kezelésére.
A hétvégén a javítás zajlik, vasárnap pedig – nem tudni, hogy pontosan hány órakor – kifüggesztik az eredményeket. Az óvásokat másnap lehet benyújtani, a végleges eredményeket pedig július 13-án függesztik ki.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
Négy napon át a lovas programoké, hagyományoké, sporté és közösségi élményeké lesz a főszerep. A több mint 120 programpontot kínáló Székelyföldi Lovas Ünnep idén először szekeres és lovas zarándoklattal kezdődik.
Ittas sofőrt tartóztatott fel a rendőrség vasárnap éjfélkor egy gyergyószentmiklósi utcában – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!