
Fotó: Veres Nándor
Gyertyagyújtással és dokumentumfilm vetítésével, beszélgetésekkel emlékeztek meg az aradi vértanúkról hétfőn a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában.
2014. október 06., 17:282014. október 06., 17:28
Ahogy az anyaországban és Erdély-szerte sok településen, Csíkszeredában, a Petőfi Sándor Általános Iskolában is megemlékezést szerveztek a néhány éve nemzeti gyásznappá nyilvánított október hatodikán. Az 1848-1849-es szabadságharc nyomán Aradon ezen a napon kivégzett tábornokokról, továbbá a forradalom eseményeiről emlékeztek meg. Az iskolában a tanintézet névadójának szobra előtt felsorakoztatták a kivégzett főtisztek arcképeit, az elemisták pedig mécseseket gyújtottak emlékükre. Az arcképek mellett információk is szerepeltek a tábornokokról, a diákok elolvashatták ezeket, vagy tanítóik ismertették a tudnivalókat.
Témába vágó kérdések
A felsősöknek minden osztályban dokumentumfilmet vetítettek a nap folyamán az 1848-1849-es forradalom eseményeiről, érdekességeiről, az eseményekben részt vevőkről, többek között Petőfi Sándorról. Szabó Csaba történelem szakos tanár, aki Borbély Hajnalka magyar szakos tanárral együtt a megemlékezéseket szervezte, elmondta, az ötödikeseknél azt tapasztalta, hogy megértették a filmet, és érdekes, témába vágó kérdéseket tettek fel ennek kapcsán. Így jó beszélgetés alakult ki többek között arról, hogy megérte-e a forradalom véráldozata, vagy hogy mit lehetett volna esetleg másként tenni.
Fontosnak tartják a nemzeti értékeket
A Petőfi Sándor Általános Iskola elindulásakor úgy kereste meg a helyét a csíkszeredai oktatási palettán, mint nemzeti értékeket valló, a hagyományok megélését felvállaló tanintézet – mondta László Károly, a tanintézet igazgatója azzal kapcsolatosan, hogy mint minden jelentős nemzeti évfordulón, ezúttal is rendezvényeket szerveztek. Kifejtette, a nemzeti értékek felvállalása, megélése céljával működik a tánccsoportjuk is.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!