Egységben Istennel, egységben a családommal – a férjek és édesapák találkozójának alapgondolata tulajdonképpen létrejöttének célját is kifejti: megerősíteni a férfiakat apai, családi és hitvestársi szerepükben, természetesen úgy, hogy egyúttal Istennel való kapcsolatuk is megerősödik. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Családpasztorációs Munkacsoport immár negyedik alkalommal hívja közös, hétvégi találkozásra az apákat.
2011. február 15., 18:002011. február 15., 18:00
2011. február 15., 19:032011. február 15., 19:03
A családfőknek közösek a céljaik, közösek a nehézségeik, mindenki ugyanabban a válságoktól sújtott társadalomban él
„Ez nem egy egyszerű férfi-találkozó. Erre azok hivatalosak, akik férjként-édesapaként élik a mindennapjaikat, és mint ilyenek, egy családot egybetartanak, tehát felelősséggel vannak felruházva” – fogalmazott a rendezvénnyel kapcsolatosan Szénégető István. A családpasztorációs lelkész kifejtette, vannak, akik azt mondják, az egyházból hiányoznak az erős férfiak, mert általában feleségekkel, édesanyákkal vagy idős nénikkel vannak tele a templomok. „A mi célunk az, hogy egyre több férfit tudjunk férjként, apaként megerősíteni, mégpedig úgy, hogy egymással találkoztatjuk” – hangsúlyozta a lelkész. Mint elmondta, a családfőknek közösek a céljaik, a nehézségeik, mindenki ugyanabban a válságoktól sújtott társadalomban él. A nehézségekkel pedig egyedül nehéz megküzdeni. „De ha valaki a célokat képes közösségbe tenni, képes találkozni és beszélni róluk, akkor annak a családra visszaható pozitív hatása van. Amikor a férjek-édesapák találkoznak, hogy beszélgessenek, imádkozzanak, akkor a legnagyobb haszonélvező maga a család” – jegyezte meg a családpasztorációs lelkész.
Mire számíthatunk?
Szénégető Istvántól azt is megtudtuk, mire számíthat az, aki egy ilyen három napos találkozón részt vesz. Először is számíthat arra, hogy megerősödik kapcsolata Istennel. Megtanulja a résztvevő keresztény körben megosztani céljait, nehézségeit, egyúttal értékes tapasztalatokat gyűjtve társaitól. „Ugyanakkor mindig egy kifejezett célunk, hogy a gyermeknevelés körüli problémákat is alaposan kivesézzük, a szóban forgó hétvége egyik előadása éppen erről szól” – fogalmazott a lelkész. Kihangsúlyozta, az édesapának is nagyon fontos szerepe van a gyerek nevelésében, hiszen az édesanyával együtt egyformán képviselnek valamit Isten szeretetéből, és mind a ketten egyformán részt kell vegyenek ebben.
Jó volt ezt így kitalálni
„A visszajelzések pozitívak, csak bátorítást kaptunk, hogy a családcentrikus, külön férj-apa találkozót jó volt kitalálni, és így együtt művelni” – magyarázta az eddigi visszajelzésekkel kapcsolatban Szénégető István. Mint mondta, minden rendezvény alkalmával sok új ötlettel szembesültek a szervezők, és ami még örvendetesebb, egyre nagyobb igény van a közös imádságra is.
A lelki hétvégéről konkrétan
A Gyulafehérvári Főegyházmegye idei pasztorális terve a kommunió gondolatára épül. Ez jelenik meg a férjek-édesapák találkozójának alapgondolatául is: Egységben Istennel, egységben a családommal. A Főegyházmegyei Családpasztorációs Munkacsoport által szervezett program március 4-én, pénteken este 6 órától március 6-án, vasárnap ebédig tart a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. Mottója: „...férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte” (Ef 5,25). Jelentkezni lehet a csalad.ro honlapon, a Programok menüpont alatt vagy a 0743–138784-es telefonszámon.
A témákról és előadókról röviden: A férfi és Isten (Dánél József); Apa-modellek, szent apák a történelemben (Tamási Zsolt); Felelősséggel fiainkért (Zöldy Pál); A férfi Richard Rohr szemléletében (Keresztes Zoltán); Családfenntartók – Szempontok válság idején (Pázmán Attila).
Amint azt a Családpasztorációs Magcsoport nevében Tekse Árpád üzeni, „a családfő – az egység építője. Az egységet jelentő szeretet férfias vonásai – íme, a központi üzenet, amely ennek a találkozásnak alapjául szolgál. Az elérendő cél: családcentrikus gondolkodás megerősítése egymásban, ennek a férfi összetevőinek megnevezése, kimondása, megvizsgálása, megbeszélése. Biztatás arra, hogy férjként-apaként azzá legyünk, aminek Isten rendelt: kezdeményezésben, a házastársi kapcsolat ápolásában, gyermekeink nevelésében.”
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!