
Fotó: Iochom Zsolt
A csíkszeredai városháza dísztermében vasárnap délután az aradi tizenhárom vértanúra emlékeztek.
2013. október 06., 17:322013. október 06., 17:32
2013. október 06., 21:502013. október 06., 21:50
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a Minta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Identitas Egyesület által szervezett megemlékezésén több mint ötven érdeklődő jelent meg. A szervezők nevében Petres Kata, a Csíkszéki EMI elnöke és Tiboldi László az EMNT csíkszéki elnöke, az Identitas Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket.
Az aradi vértanúk. Mi vezérelte őket? címmel Gergely István tartott előadást, aki 1849. október 6. előzményeiről beszélt. „Az ünneplés nemcsak megemlékezés, hanem részesedés Isten felségéből, méltóságából és szépségéből. Emlékezve ünneplünk, az emlékezés szellemi utódoknak a nemzése és szülése. Ettől lesz ünnep a múlt” – hangsúlyozta Gergely István. Megítélése szerint közösségünket a meghittség és az emlékezés élteti, ezért az aradi tizenhárom tábornok mellett azokra az áldozatokra is meg kell emlékeznünk, akik 1848-49-ben életüket adták a hazáért.
A megemlékezést szebbé tette Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke szavalata, valamint az Árvácska együttes, alkalmi dalokat adva elő.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!