Aszfaltoztak a Templom-utcában

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Szépvíz legrégebbi és leghosszabb, közel három kilométer hosszúságú utcája felújításának első szakaszát sikerül lezárni a napokban. A Templom utca ráncfelvarrásának folyamata még 2008-ban kezdődött el, és mintegy hat évre volt szükség ahhoz, hogy befejezzék ennek első szakaszát.

Rédai Botond

2014. május 29., 19:312014. május 29., 19:31

2014. május 29., 19:562014. május 29., 19:56

Ferencz Tibor polgármester többször beszélt arról, hogy a tervezetthez képest sokkal lassabban haladnak a felújítással. Ennek oka részben a rendelkezésre álló szűkös anyagi források, másrészt a kivitelező munkatempója. Utóbbival kapcsolatban a községvezető elmondta: tavaly már aszfaltozni is kellett volna az utcában, a brassói cég azonban mindössze az út alapozását tudta elvégezni.

Végre leterítették az aszfaltcsíkot

Mint arról a községvezető tájékoztatott, több hónapos várakozás után csütörtökön végre a helyszínre vonult a kivitelező, és nekilátott a kijelölt szakasz aszfaltozásának. „Idén folytatnánk a munkálatokat, a templomtól a csengettyűig mindenképp elvégeznénk a járdák kiépítését és az út leaszfaltozását” – közölte a polgármester. Erre a szükséges pénz, mintegy 320 ezer lej rendelkezésre áll, így kizárólag a kivitelezőn múlik a folytatás.

Több mint hárommillió lejes beruházás

A 2,7 kilométeres Templom utca felújítása a főúttól a Gál Imre hídjáig terjedő szakaszra vonatkozik. A tervek szerint teljesen újjáépül az úttest, ezenkívül az esővíz elvezetése is megoldódik, és a járdák kialakítása sem marad el. Emellett a templomteret is rendezik, az erre vonatkozó tervet, akárcsak a Szent László tér esetében, Herczeg Ágnes és Lukács Péter készítette. Két világháborús emlékmű létrehozására, zöldövezet és parkoló kiépítésére is sor kerül ezen a környéken. A beruházás összértéke közel 3,3 millió lej. A község több helyen is pályázott a kivitelezésre, ám sikertelenül. Végül önerőből, a megyei önkormányzat támogatásával haladnak, illetve a Csík LEADER Egyesület programján keresztül sikerült támogatást szerezni erre a célra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés