
Amint azt már megszokhattuk, az év vége minden egyes alkalommal tartogat számunkra kellemetlen híreket. Nincs ez másképp idén sem, információink szerint januártól többet kell fizessenek a szemétszállításért a Csíki-medence lakói. A drágítás 5–30 százalék közöttire tehető, ez szolgáltatóként és településenként egyaránt eltérő.
2010. november 29., 16:002010. november 29., 16:00
2010. november 29., 18:592010. november 29., 18:59
A csíki településeken januártól ismét drágul a szemétszállítás
A mi esetünkben inflációs kiegészítésről van szó – tájékoztatta portálunkat Tóth László. Az AVE ügyvezető igazgatója kifejtette, az új árak megállapításában a legutóbbi kiigazítás napjától regisztrált infláció mértékét veszik alapul. Ennek megfelelően a drágítás valahol 5–9 százalék közöttire tehető, és településenként eltérő. Természetesen az áremelést az érintett önkormányzati testületek is el kell fogadják.
Madéfalván legkevesebb 20 százalék
A felcsíki községek közül a legnagyobb mértékű díjemelés Madéfalván várható. Egy nemrég megtartott falugyűlésen Szentes Csaba polgármester bejelentette, a településen két éve nem drágították a hulladékszállítást. „A 2,70 lejes, felcsíki viszonylatban legalacsonyabb díjat már nem tudjuk tartani, főleg az üzemanyag árának emelkedése miatt” – fogalmazott a községvezető, hozzátéve, húsz százalék körüli drágításra számítanak.
Tóth László az AVE részéről ezt azzal egészítette ki, a községvezetés annak a felmérését is kérte a cégtől, mennyibe kerülne, ha a szolgáltatást azokra az utcákra is kibővítenék, amelyekben csak kisautóval lehet megközelíteni a háztartásokat. „Ebben az esetben két járművet kell használjunk a településen” – magyarázta az ügyvezető, aki szerint ennek köszönhető az átlagon felüli drágítás.
Alcsíkon is mélyebben kell a zsebbe nyúlni
Nem drágításról van szó, hanem árkiigazításról – tájékoztatott érdeklődésünkre Mihályfalvi Gábor. Az Alcsíkon tevékenykedő ECO-Csík hulladékgazdálkodási vállalat igazgató kifejtette, az üzemanyag literenkénti árának, illetve más járulékos költségek emelkedése kényszeríti őket arra, hogy 2011. január elsejétől 2,70 lej helyett 3,30 lejben állapítsák meg a havi szemétdíjat, ez körülbelül 27 százalékos emelkedést jelent.
Januártól értékesítik a szelektív hulladékot
„Mióta zsákokat osztunk ki a lakosságnak, jól alakul a szelektív hulladék gyűjtése” – fogalmazott érdeklődésünkre Mihályfalvi Gábor. Az illetékes a legnagyobb pozitívumnak nevezte, hogy ezáltal közel felére csökkent az a szemétmennyiség, amit a csíkszeredai lerakóba kell elhelyezni. Az igazgatótól azt is megtudtuk, a feldolgozott hulladék értékesítését feltehetően januártól kezdik, hiszen ahhoz, hogy ezt megtehessék, legkevesebb 20–24 tonna árukészletre van szükség.
A lerakói díj is nő
A csíkszeredai önkormányzat januártól 12,5%-kal emeli a taplocai szeméttelep lerakói díját. Azaz, ha a beszállító nem haladja meg a 35 ezer köbméteres keretet, akkor 8 lej helyett kilenc lejt kell fizetnie köbméterenként. A keret túllépése esetén alkalmazandó köbméterenkénti díjszabás 20 lejről 22,5 lejre módosul.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
szóljon hozzá!