
Fotó: Veres Nándor
Megköttetett a szerződés, amelynek értelmében áprilisban indul útjára az első élő pirostarka szarvasmarha-szállítmány a kínai piacra. Az üzletet az Országos Pirostarka Szarvasmarha Egyesület bonyolítja le, és zömében székelyföldi farmokról gyűjtik be a szállítandó üszőborjukat.
2014. február 27., 17:262014. február 27., 17:26
2014. február 27., 17:482014. február 27., 17:48
Mint azt Tánczos Barna RMDSZ-szenátortól megtudtuk, az említett egyesület képviselői sok csíki tenyésztővel is felvették a kapcsolatot, és közölték velük az újdonságokat. „A lehetőség adott, azt még nem lehet tudni, hogy Csíkból konkrétan hány tenyésztőt érint az első szállítmány. A feltétel továbbra is a törzskönyvnek a megléte, illetve az állat-egészségügyi hatóság által kért vizsgálatok elvégzése az állatokon” – nyomatékosított a politikus.
Mint arról már beszámoltunk, a távol-keleti érdeklődésről szóló információk a múlt év első felében láttak először napvilágot. Az üzletből azok a székelyföldi gazdák profitálhatnak, akik a tiszta génállományú fajok tenyésztését vállalják. A kínai felvásárlási piac többnyire Háromszéken, illetve Hargita és Maros megyében bontakozna ki, fejenként 900-1000 euró közötti összeget fizetnének az egyéves, háromszáz kilogramm körüli üszőért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.
Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.
Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.
Szakképzést indít 2026 februárjától a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredában, amely a szociális ellátórendszerben dolgozni kívánók számára kínál gyakorlatorientált felkészülést.
szóljon hozzá!