Annyi süteményt látott életében, hogy nem kívánja

Nemrégiben jött el nyugdíjba Jánosi Teréz vagy ahogy sokan szólítják, Mami. Sok éven keresztül örvendeztette meg a Sapientia Csíkszeredai Karának diákjait, ugyanis cukrászként dolgozott az egyetem étkezdéjének konyháján.

Jánosi Teréz 1954-ben született Csíkszentsimonban, a nyolcadik osztály elvégzése után Kolozsvárra ment szakiskolába, cukrász szakra. „Ott aztán nagyon megtanítottak, oda érdemes volt elmenni. Ott egy héten háromszor rendesen tanultunk, és egy héten háromszor rendesen praktikáztunk nyolc órát. Amit aznap csináltunk, le kellett írjuk, a mester elolvasta, aláírta és jegyet adott rá. Nem úgy volt, hogy ha akarok, beöltözök fehérbe, és ha akarok, nem. Mindenből megtanították nekünk az alapokat. Nagyon szerettek bennünket, minden részlegen voltunk: a fagylaltosnál, a limonádésnál, ahol a szárazsüteményeket, a bonboneriát, a krémes süteményeket készítették.”

A szakiskola elvégzése után 1971-től Teréz Tusnádfürdőn kezdett dolgozni. Elmondása szerint sokat sütöttek a kantinoknak, cukrászdáknak, dobostortákat, képviselőfánkot, eklert, kőtestésztát, szavarint, habos rolót, hájastésztákat, teasüteményeket, házi fagylaltokat készítettek, csokoládét, nugátot. „Téli időszakban nem nagyon volt forgalom Tusnádfürdőn, a citromhéját lereszeltük, eltettük, kicsavartuk a levét, csináltunk citromos koncentrátumot, ahogy kérte a cukrászda, és abból készítették a citromos limonádét. Az volt az eredeti. Akkor senki nem volt se beteg, se semmi, mert az tényleg eredeti volt. Készítettünk narancsból is, szirupba eltettük, télen tettük bele a hűsítőkbe is. De olyan is volt, hogy csokival áthúztuk, és kandírozott finomságokat csináltunk. Ezelőtt a fondantokat is mi kellett megfőzzük. Nem úgy volt, mint most, hogy megrendelik. De finomabbak is voltak. Amikor Csíkszeredában felépült az új Hargita, akkor ott kezdtem dolgozni \'86-ban. A Hargita Megyei Turisztikai Hivatalhoz tartozott a Fenyő is és az új Hargita szálló.”

Mint mondta, sok finomságot sütöttek itt is, a Hargita szállóban a Chanteclair és a Diplomata volt népszerű. „Akkor nem műtejszínnel készítettük, hanem kaptuk a tejgyártól az eredeti tejszínt, tízliteres hordókban hozták. Amikor jöttek a gyárból a munkások, betértek a cukrászdába, és nem győztük készíteni. A múltkor is készítettem, de nem olyan finom a műtejszín miatt. A Fenyőben a specialitás a vaníliakrémes tészta volt, mi kellett elkészítsük a krémet is, nem porból dolgoztunk” – emlékezett vissza.

A nyugdíjazása előtti években a Sapientia Csíkszeredai Karának épületében dolgozott. „Itt is minden ebédre sütöttük a süteményt, a büfét is elláttuk házicsokival, kiflivel, konferenciákra aprósüteményeket sütöttünk. Az egyetemistáknál volt olyan, hogy nem akart süteményt enni, hogy ne hízzon, de ami a fogára való volt, megette, például a frissen sütött meggyespitét. Általában szerették a diákok a képviselőfánkot is és azt, ami mutatósabb.”

Otthon a családnak nem süt gyakran, a férje nem „édességes”, a lánya férjhez ment, az unokájának szokott almás tésztát és szárazsüteményt készíteni. Ő maga nem fogyaszt szívesen süteményt, a kalácsféléket szereti inkább, ünnepekkor megkóstolja, de mint fogalmazott, annyi süteményt látott életében, hogy nem kívánja.

Azért van, hogy otthon kísérletezik és új süteményrecepteket próbál ki. De úgy véli, nagyon megváltoztak a receptek. „Nem az eredetit csinálják. Mindent kiegészítenek ilyen-olyan porokkal, krémekkel, nem úgy van, mint valamikor, amikor mi dolgoztunk. Van, akinek ízlik, van, akinek nem. Az egyetemen nem használtam semmiféle kiegészítőt, csak lisztet, cukrot, vajat, csokit, citromhéjat, de porokat nem teszek semmibe, hogy minél természetesebb anyagokból legyen. Most egy-egy tortát megsütök ismerősöknek. Eladásra nem sütöttem, mert mindig annyi munkám volt, hogy nem volt idő erre is. Egy kicsengetésre elmenni nem tudtam, mert akkor volt a legtöbb munkánk, és karácsonykor, mert a régi rendszerben szilveszterre sokat kellett süssünk. Amikor más ünnepelt, akkor én dolgoztam. Így telt el az életem.”

Gyakran készített lakodalmakra is, elmondása szerint volt, hogy alkalmanként 100 kg süteményt is megsütött. Mint mondta, a kókuszkockát általában mindenki szereti és a zserbót is, de fontos, hogy finom dió kerüljön bele.

„A jó sütemény titka az, hogy nagyon oda kell figyelni, hogyan készítjük. Az előállítástól kezdve a sütésig figyelni kell rá. Fontos továbbá, hogy milyen az alapanyagok minősége. Vannak rossz minőségű termékek, nem lehet jó krémet kikavarni belőlük. A süteménynek lelke van, ami a jó minőségtől függ.