Bizonyára valamennyien emlékeznek diákkorukra, az akkori izgalmas kémiai kísérletekre, melyeket némelyikünk talán még otthoni környezetben is kipróbált. A Sapientia egyetem kezdeményezésére immár vetélkedő keretében bizonyíthatják rátermettségüket ezen a téren az általános és középiskolai diákok.
2011. január 11., 15:412011. január 11., 15:41
2011. január 11., 20:032011. január 11., 20:03
Amint azt Puskai Melindától, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Társadalomtudományi Karának közkapcsolatokért felelős személyétől megtudtuk, második alkalommal szervezi meg a Laborkukac Diákvetélkedőt romániai magyar általános és középiskolások számára a már említett egyetemi kar keretein belül működő Műszaki Tudományok Intézete.
A vetélkedő célja nem egyéb, mint a tanulók gyakorlati ismereteinek gyarapítása és elmélyítése biológia, kémia, környezettudomány és élelmiszertudomány szakterületeken. A vetélkedőre 7–8., valamint 9–12. osztályos diákok jelentkezhettek. Idén összesen 48 három fős csapat 31 vezetőtanár kíséretében fog megmérettetni, feladatuk egy előre beküldött biológiai és környezettudományi vagy kémiai és élelmiszertudományi témájú laboratóriumi gyakorlat kidolgozása és teljes kivitelezése a Műszaki Tudományok Intézetének laboratóriumaiban.
A végrehajtásra váró kísérletek között szerepel például hajfestés fémsókkal, instant meleg jég, vegyi kaméleon, izzó betűk, ólomfa előállítása vagy éppen csillagszóró készítése.
A verseny január 14-én reggel 9 órakor kezdődik a felsőfokú tanintézmény csíkszeredai épületében, az eredményhirdetést és a díjazást ugyanaznap az épület Nagy Aulájában tartják 18 órától.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
szóljon hozzá!