
Fotó: Veres Nándor
Gyerekként kezdte a horgolást a Tanulók Házában, és ma már rengeteg kicsit örvendeztet meg általa horgolt mesefigurákkal. A csipke, a különböző ruhadarabok horgolása is gyakori elfoglaltság számára, emellett oktatja is a horgolni vágyókat. Berényi Reginával beszélgettünk, aki március 1-jétől újabb horgolói tanfolyamot indít a Hargita Megyei Könyvtárban.
2016. február 08., 10:472016. február 08., 10:47
2016. február 08., 11:562016. február 08., 11:56
A horgolás egy olyan kincs, amelyet bármikor előkapsz a tarsolyodból – mondja Berényi Regina, aki arra a legbüszkébb, hogy a Sportklub jégkorongcsapatának is készített már mosolygós hangulatjellel díszített sapkákat. A kézimunkázás előnyeit egyre több csíki fiatal anyuka ismeri fel, közülük egyesek tanfolyamon sajátítják el az alapokat, sőt egyfajta klub keretében időnként össze is ülnek beszélgetéssel egybekötött kézimunkázásra.
Berényi Regina nővérképzőbe jár, korábban külföldön dolgozott, kereste az útját. A Szent Jakab-út végigjárása közben döntött úgy, hogy neki itthon a helye, és immár harmadik éve a tanulás mellett szabadidejében horgol, játékoktól kezdve csipkékig, ruhadarabokig bármit. Hol tanult meg horgolni – merült fel a kérdés. És nem a várt válasz érkezett, merthogy nem otthon vett kézbe horgolótűt, negyedik osztályos korában a Tanulók Házában tanult meg horgolni. Nem emlékszik, miért íratták be szülei épp erre a foglalkozásra, de máig hálás nekik érte. Elsőként egy piros sapkát horgolt, aztán következtek a babaruhák, kötögetett is. Ahogy nőtt, a kézimunkázás háttérbe szorult, most viszont újra főszerepet tölt be életében. Főként horgol, mert úgy érzi, ez nagyobb szabadságot ad, viszonyítva például a kötéshez.
Közben elvégzett egy oktatói modult, és immár másfél éve oktatja a horgolást. Kezdetben tízen is voltak egy csoportban, aztán fogyott az érdeklődők száma, most viszont újra igény mutatkozott rá. Bármilyen meglepő, a fiatalok vannak többen, akik el szeretnék sajátítani a horgolás alapjait, ami Regina szerint azzal magyarázható, hogy ezáltal egyedi ruhadarabokat készíthetnek, illetve gyerekeik számára olyan játékokat, amelyekhez másként nehéz lenne hozzájutni. Divatos jelenleg a csipkeminta, sokan ezt kívánják megtanulni, mert sok mindent lehet díszíteni vele.
A tanfolyamon már az első alkalmon megtanulhatók az alapok, ha figyelmesen követik a lépéseket, aztán elsajátítják a különböző mintákat, és hat kétórás foglalkozás után már a nagyanyáink idejéből ismert csipkék meghorgolása sem jelenthet különösebb nehézséget. Ma már nem gyakori látvány, hogy idős néniket lássunk kötögetni, horgolgatni beszélgetés közben. Regina Szépvízen az öregotthonban találkozott két, rendkívül tehetséges kézimunkázóval, emellett a Riehen Egyesület Idősek Klubjában is egy nénivel, akitől úgy érzi: érdemes lenne tanulni. Tervezi is, hogy valamiképp lehetőséget teremt számukra tehetségük megmutatására.
Türelem kell mindenképp a horgoláshoz, de előnye, hogy beszélgetés, filmnézés közben is nyugodtan kézbe vehető, az így készült ruhák, játékok „személyre szabhatók”, moshatók. Regina nem tudná elképzelni, hogy csak ezzel foglalkozzon, viszont kellemes és hasznos időtöltés számára.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
szóljon hozzá!