Adventre hangolódnak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Kézműves foglalkozást szerveztek advent kezdete előtt Csíkbánkfalván. A gyermekek szüleikkel, óvónőikkel közösen, alkotás közben hangolódtak a közelgő ünnepi időszakra.

Szabó Kamilla-Mária

2013. november 28., 19:242013. november 28., 19:24

2013. november 28., 20:022013. november 28., 20:02

Csíkbánkfalván csütörtök délután óvodások, szülők és óvónők népesítették be a helyi kultúrotthont. A gyerekek és a felnőttek közösen hangolódtak rá a kezdődő adventi időszakra: amíg a felnőttek adventi koszorút, asztal-, illetve ajtódíszt készítettek, a gyerekek ünnepi kifestőket színeztek, közösen játszottak. A kezdetben az ágakhoz, díszekhez még bizonytalanul nyúló szülők és gyermekeik a foglalkozás végén már gyönyörű, saját, kézzel készített adventi díszekkel tértek haza.

Fejér Tünde helyi óvónő elmondta, hogy az egyik kiscsoportos gyerek édesanyja, Bíró Mónika kérdezte meg tőle, szoktak-e adventi kézműves foglalkozást tartani. S habár eddig nem volt ehhez hasonló megmozdulásuk, az óvónő támogatta a szülői kezdeményezést, így vállvetve megszervezték a közös foglalkozást. A szükséges anyagokat is az említett édesanya biztosította, az alkotni vágyó szülőknek pedig szükség esetén segített is.

Az esemény céljaként a szülők és pedagógusok közötti viszony ápolását nevezte meg az óvónő, hiszen számukra nemcsak a gyermekek fontosak, hanem a szülőkkel való kapcsolattartás is. „Ez lényeges számunkra, hiszen így alkothatunk közösséget, amelynek, mint tudjuk, megtartó ereje van” – hangsúlyozta a pedagógus. Ugyanakkor ezt az alkalmat egy olyan lehetőségnek tartják, ahol a szülők és gyermekeik közösen alkothatnak, együtt tölthetik idejüket. „Erre sajnos a mai világban egyre kevesebb figyelmet fordítanak” – nyugtázta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés