
Fotó: Rédai Botond
Harmadik alkammal szerveztek fúvóstábort iskolásoknak Csíkkarcfalván. A hét folyamán lezajlott rendezvényen 110 fiatal tanulta a zenélés ábécéjét, köztük több magyarországi, szatmári és gyergyói diák.
2014. július 27., 18:592014. július 27., 18:59
2014. július 27., 19:172014. július 27., 19:17
„A célunk ezzel a táborral elsősorban az utánpótlás-nevelés, hiszen aki befejezi iskolai tanulmányait, az kiesik a karcfalvi fúvószenekarból” – tájékoztatott az eseménnyel kapcsolatban Bálint Zoltán. A karcfalvi kántor megjegyezte, nagyon sok gyerekkel dolgoznak a helyi zenekarban, közel hetvenen vannak két csoportban, kezdők és haladók. Utóbbiakkal már különböző rendezvényeken is részt tudnak venni.
A táborban csíkszeredai és magyarországi szakemberek, zenetanárok oktatták a résztvevőket. „Van már helyi tanárunk is, aki a helyi zenekar soraiból került ki, jelenleg Nagyváradon főiskolás klarinét szakon. Emellett természetesen a nagyobbak a kisebbek tanításából is kiveszik a részüket a hét folyamán\" – fogalmazott a kántor. Hangszeroktatásban (fúvástechnika, hangképzés) és zenével kapcsolatos oktatásban részesültek a „táborlakók”. „Kezdőktől haladókig mindenki megtalálja számítását, a lényeg az, hogy a hangszerek szóljanak. Naponta hat-hét órát tanulnak a gyerekek, a hét végére meg is látszik ennek a pozitív eredménye” – magyarázta a kántor. A tábor résztvevői a vasárnapi déli szentmise után adtak ízelítőt a tanultakból.
„Nagyon fontos iskolánk számára ez a tábor” – ezt már Gábor János nyilatkozta portálunknak. A helyi Mártonffy György Általános Iskola igazgatója kiemelte, tanintézményükben nagy hangsúlyt fektetnek a zeneoktatásra, ennek pedig már meg is van a hozadéka, hiszen több diák a csíkszeredai művészeti iskolákban folytatja tanulmányát vagy éppen felsőfokú zeneképzésben részesül. Az egyhetes tábort az említett tanintézmény, a helyi közbirtokosság, az önkormányzat és Hargita Megye Tanácsa támogatta.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!