
Fotó: Veres Nándor
Már csak a szakhatóság jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy beüzemelhessék a gyimesfelsőloki egészségügyi házban nemrég beszerelt villanyórákat. Nemcsak az épületben működő egységek kaptak új mérőket, teljesen felújították a villanyhálózatot is.
2014. október 22., 19:252014. október 22., 19:25
2014. október 22., 19:322014. október 22., 19:32
Már szeptemberben befejeződött a gyimesfelsőloki önkormányzat tulajdonában lévő egészségügyi ház villanyhálózatának korszerűsítése. Ugyanakkor szereltek fel az ott működő egységek számára külön villanyórákat is, amelyeket azonban csak a szakhatóság ellenőrzését követő jóváhagyással üzemelhetnek be – számolt be Timár Zsombor László. A gyimesfelsőloki polgármester hozzátette, remélhetőleg az engedélyeztetés is hamarosan megtörténik, és elindíthatják az órákat, így megoldódik az önkormányzat egyik problémája is, hiszen eddig a helyi polgármesteri hivatal fizette az egészségügyi házban működő egységek közös villanyszámláját.
Öt villanyóra az egységeknek
Az egészségügyi házban jelenleg a háziorvos mellett hetente két alkalommal fogorvos, egy alkalommal nőgyógyász is rendel, továbbá ott működik a gyógyszertár, az emeleten pedig a mentősök kapnak helyet. Számukra öt külön mérőt szereltek fel, a gyógyszertár, a fogorvosi, a háziorvosi és a nőgyógyászati rendelők számára egyet-egyet, amelynek költségét az üzemeltetők fizetik, a mentőállomás és a további – folyóson, mosdóban levő – fogyasztók mérésére pedig még egyet, amelyek költsége továbbra is a helyi önkormányzat költségvetését terheli.
A korszerűsítésére hozzávetőleg 20 ezer lejt fordított a település önkormányzata, a Hargita Megyei Önkormányzat által az áfából és jövedelemadóból Gyimesközéploknak visszaosztott összegből.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!