A városban élőkért imádkoztak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Tegyünk tanúságot a város és Isten iránti szeretetünkről – ezekkel a szavakkal bocsátották útjukra szombaton reggel a Csíkszeredában harmadik alkalommal megszervezett Élő Rózsafüzér zarándoklat-résztvevőit.

Rédai Botond

2013. október 12., 21:382013. október 12., 21:38

2013. október 13., 09:192013. október 13., 09:19

 A csíktaplocai Mindenszentek-plébániatemplom volt a kezdőpontja annak a zarándoklatnak, melynek során immár harmadjára fűztek rózsafüzért a megyeszékhely köré, imával és énekszóval ölelve át a várost. Indulás előtt Czikó László taplocai plébános áldotta meg a zarándoklatot és annak résztvevőit.

 „Tegyünk tanúságot a város és Isten iránti szeretettről. Fontos, hogy minél több ember megismerje a Szűzanya szeretetét, és főleg azt a könyörgést, amelyet mindvégig tesz Isten felé, hogy az emberek békében, szeretetben éljenek és szolgálják egymást. Tulajdonképpen ez volna a mai Rózsafüzér zarándoklatnak a célja, hogy megismerjük Istent, szeressük őt és neki szolgáljunk” – fogalmazott rövid köszöntőjében a plébános, majd az áldás után harangszó kíséretében bocsájtotta útjukra a híveket.

 A zarándokok tizenhat kilométeres útjuk során imádkoztak a városért, a városban és környékén élő valamennyi emberért és a családokért. Mint azt a szervezők már korábban hangsúlyozták, azért imádkoznak, hogy omoljanak le azok a falak, amelyek a város és a környék lakóit Istentől, egymástól és a boldogabb élettől elválasztják. „Ezzel a békés, jókedvű, imádságos együttléttel egy lépést teszünk egymásért, a világért és Krisztus egyházáért. Ez a város és környéke a mi földi otthonunk, az itt megtett zarándokút segít találkozni egymással és Jézussal!” – olvasható ebből az alkalomból kiadott zarándokfüzetben.

A „rózsafüzér” első állomása  - melynek során nőszövetségek, cserkészek, családos közösségek vezettek egy-egy szakaszt imával, lelki programmal – a központban található Szent Kereszt-templom volt, majd a csíkzsögödi Szent Háromság templomnál, illetve a Szent Ágoston plébániatemplomnál valamint a csíksomlyói kegytemplomnál köszöntötték a városi zarándokokat. A csíksomlyói Szent Péter és Pál-templom érintésével ért vissza az esti órákban a zarándoksereg a csíktaplocai istenházához, ahol szentmisével zárták az imádságos együttlétet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés